Fehér Erzsébet: József Attila kiállítás Balatonszárszón (Somogyi Múzeum 4., 1965)

volt. Életrajzában is változatlan keserűséggel idézi fel, mint vitatták el tőle nevelőszülei számukra furcsán hangzó keresztnevét. Létének tagadását érezte ebben és elfelejteni nem tudta. Sem ezt, sem azt a néhány alkalommal kapott fenyítést, amelyben nem az ütés fájt, hanem az idegen adta ütés volt gyógyíthatatlanul fájdalmas. Pedig hát engemet sokszor nem is tudtam, hogy miért', vertek, mint apró gyermeket, ki ugrott volna egy jó szóra nyomban. < Én tudtam — messze anyám, rokonom van, ezek idegenek. (Levegőt!) Gombaiék nem voltak rossz emberek. A költő nővére — mint nagyobbacska kislány — színes emlékeket őriz az alföldi falucskáról. Egy későbbi verskézirata hátlapjára a költő is lejegyezte egyik kevésbé szomorú emlékét: „Gombainénak mondtam, hogy neki küldök egy zsák aranyat." Ez az ígéret nyilván a kisgyerek ragaszkodásának kifejezése lehetett. Legutolsó verseinek egyikében — éppen gyerekkori ígérete kapcsán — Gombainé alakja a mamáéval folyik össze: aranyat ígértél nagy zsákkal anyádnak és most itt csücsülsz ... (Karóval jöttél) Az öcsödi két esztendőben a sehova nem tartozás érzése volt a legelviselhetetlenebb. Később, élete végefelé, amikor kívül rekedt minden emberi közösségen, vad fájdalommal szakadt föl a gyerekkori kivetettség és 'megaláztatás: „Pedig én. .. akartam otthon lenni — miért vagyok én menhelyi gyerek?" (Naplójából). A két gyerek távolléte alatt a mama minden erejét megfeszítve gyűjtött valami pénzt, hogy akármilyen szerény, de nyugodt otthonba hozhassa vissza őket. 1912 őszén már Budapesten iratkozott második elemibe a gyermek József Attila. Önéletrajzában beszámol arról, hogy irodalommal való első, korai találkozását elemista olvasókönyvének köszönheti. Ez az emlékezetes találkozás összefügg Öcsöddel, elvitatott nevével. Az Attila királyról szóló mondák felfedezése biztonságát adták vissza. Kilencéves, amikor kitört az első világháború és ezzel a biztos, rendszeres kereset nélküli család soha nem látott nyomorba zuhant. A kisfiú — mint egyetlen férfi a házban — úgy segített, ahogy tudott. Életrajzában ilyen mondatokat olvasunk: „Kivettem a részemet az üzletek előtt való álldogálásból... Vizet árultam ... Fát és szenet loptam a Ferencvárosi pályaudvarról, hogy legyen fűtenivalónk ... Kosarakat, csomagokat hordtam a vásárcsarnokban ..." stb. A felnőtt férfi lírájában a gondtalanság és önfeledt játék, mint vágy jelentkezik újra és újra, hasonlatok, képek formájában: 8