Takáts Gyula: A Somogy Megyei Múzeumok, Emlékmúzemok és kiállitások vezetője (Somogyi Múzeum 3.)

Római és középkori vízvezeték maradványokat láthatunk. A régi és mai vízfúró tornyok, víztornyok, vízimalmok, erőművek ma­kettjeinek sara az ipari, egészségügyi vízhasznosítás és energiater­melés hagyományait, valamint fejlődésiét bizonyítja. Számos régi, és napjainkban is használatban levő hajó mo­dellje alapján megismerkedhetünk a folyami utak, kikötők kialaku­lásának és modernizálódásának problémáival, valamint a balatom ha­józás fejlődésével. Maketten tanulmányozhatjuk az egykori révek jelentőségiét. A balatoni halászok hajdani és mai életét, a ma már csali emlékeiben és a néphagyományban élő eszközök mellett napjaink halászszerszámai állítják elénk. A Kis-Balatont, mint önálló természetrajzi, gazdasági és vízi-földrajzi egységet is ismerteti kiállításunk. Külön teremben találjuk Siófok és környéke regionális fej­lesztésének tervét, a holnap Balatonjának életét. Értékes őskori, római, népvándorláskori leletek, középkori fegyverek és használati tárgyak bizonyítják Siófok és környéke je­lentős történelmi múltját. Egykori írott emlékek és fotódokumentumok alapján rajzo­lódik elénk a siófoki 100 éves fürdőkultúra szinte -minden mozzanata. Mostani kiállításunk megtervezésében és kivitelezésében nagy szerepet vállalt a budapesti Közlekedési Múzeum, a Vízügyi Főigazgatóság és a Vízgazdálkodási Tudomány s Kutató Intézel. Balatonszemesi Postamúzeum A rendszeres és szervezett postai szolgálat Magyarországon a XVIII. század közepén indult meg. A XVIII— XIX. század fordulóján építették ki a székesfehérvári—nagykanizsai vonalat, mely Siófokon át Balatoinszemesig a járható déli utat követte. Balatoinszemes után elfordulva megkerülte a Lelle—Fonyód környéki mocsarat és Szöl­lősgyörök—Öreglak—Marcali irányában vezetett tovább. Kartográfiai és egyéb írásos adat alapján tudjuk, hogy Bala­tonszemesein 1789401 működik postaszolgálat. A XVIII— XIX. szá­zadban ez a posta lóváltcállomásból (stáció), irodaépületből, beszálló vendéglőből, kocsiszínből es istállóból állott. Ez a lóvontatású posta­szolgálat a Déli Vasút 1861-ben történt megnyitásakor szűnt meg. A balatonszemesi postából csak a műemlékké nyilvánított barokk istálló maradt meg napjainkig, mely a szájhagyomány sze­6

Next

/
Oldalképek
Tartalom