Pásztora Zsófia (szerk.): A pásztorok világa. A Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Látványraktárában őrzött pásztorfaragások katalógusa - Mesélő tárgyak 1. (Kaposvár, 2018)
Faragótechnikák és faragószerszámok
A pecsétviaszt ceruza vastagságú rudakban árulták. Gyertyaláng felett vagy kis rézkanálban felmelegítették, lecsöppentették, majd belenyomták a viaszba a pecsétet. SPANYOLOZÁS A spanyolozás egy olyan díszítőeljárás, melynek során a tárgy felületén kimélyítik a kitölteni kívánt minta helyét, majd felmelegített késlappal vagy rézkanál nyelével beleolvasztják a színes viaszt. Miután kihűlt, üvegdarabbal visszacsiszolják. A minta kialakítása során vagy magát a mintát töltik fel viasszal, vagy a minta hátterét, kiemelve a motívumokat. A pásztorfaragásokon főként a Dunántúlon terjedt el ez a technika. Gyakorta együtt alkalmazzák a spanyolozást a karcolással. A spanyolozott tárgyakat általában nem lakkozták utólag, mert ez feloldotta volna a viaszt. Szükség esetén terpentinnel dörzsölték át, hogy szép fényt kapjanak a kész művek. Bár a spanyolzás elterjedését a szakirodalom egy ideig a merinó juhokkal érkező morva pásztorokhoz kötötte1, ennek ellentmondanak egyéb források. Az első merinó juhokat 1773-ban hozták Magyarországra. Azonban a régészek és restaurátorok már egy VII. századi avartemető leletanyagában istaláltakspanyolozásra emlékeztető technikával díszített tárgyakat2. Egy 18. század közepén készült magyar nyereg csontlemezeit szintén zöld spanyolozás díszíti3, a Balatoni Múzeum leltárkönyvének bejegyzése pedig egy 1750-ben készült viasszal díszített mángorlóról tanúskodik4. Nem zárható ki tehát, hogy ez a rendkívül dekoratív és nagy kézügyességet kívánó díszítőtechnika jóval régebben ismert volt a Kárpát-medencében. 1 Balassa-Ortutay 1980:352-353 2 Vámosi 1995:101-108 3 Torma 1979:172 4 Szelestey 1996:313-315 Az RRM 53.6.1 leltári számú sótartón kikopott a spanyolozás, ezért jól látszanak a motívumoknak kimélyített részek.
