Horváth János: Kunffy Lajos - A somogytúri Kunffy Emlékmúzeum katalógusa (Kaposvár, 2005)

- - - - A^—^*^> ~~ véve figyelembe, hogy Halmi ezt természet után festegette. Hát Halmi most zavarban volt s azt mondta, pár napig pihenteti a képet és csak azután fogja folytatni. Én tehát nagyon jókor jöttem, ő most örömmel megmutatja nekem Parist. Felültünk egy omnibusz tetejére, ahonnan jobban látni mindent és robogtunk végig a Rue Saint Honoré-n, a Rue Royalon át a nagy boulvardokra. Órákig kocsiztunk így, hogy áttekintést nyerjek a városról, figyelmeztetett minden látnivalóra. Közben le is szálltunk, omnibuszt cseréltünk. Este elvitt a Grand Café-ba, ahol több honfitárssal ismerkedtem meg. Figyeltem az emberek öltözködését és látva, hogy mindenki cilinder kalapot visel, bementünk a híres De Lion kalaposhoz, ahol én is vásároltam egy remek cilindert. Elmentünk még az Olympia nevű Café Concert-be is, gyönyörködtem itt a szebbnél - szebb nőkben, ízléses öltözködésükben és meglepett a kedvesség mindenki részéről. Az volt az érzésem, hogy ebben a Parisban csupa vígság és öröm az élet. Elhittem, amit Franciaországra mondanak: „Tout fini par des chansons!" (Minden énekléssel végződik) Bár két éjjelt vasúton töltöttem, nem tudtam betelni a sok szépséggel, amit Paris külső élete nyújt, és a harmadik éjjel is csak éjjel 2 óra felé jutottam ágyamba. München után kétségtelenül ez tette rám a legnagyobb benyomást Párizsban, hogy az emberek derűsek, kedvesek, előzékenyek, udvariasak és hogy itt öröm lesz élni. Jól is aludtam ezen benyomások után. Másnap elmentem már a Rue du Dragon-ba a Julian Akadémiára, hogy beiratkozzam. Balló Ede, akivel az előző este a Grand Café-ban megismerkedtem, felajánlotta, hogy ő majd bevezet Jean Paul Laurens és Benjamin Constant osztályába, ahol ő is dolgozott. A beiratkozás és a félévi tandíj befizetése után bemutatott a Monsieur Signoretnek, a massiernak. így nevezték a növendékek által választott osztályfelügyelőt. Balló helyezte el a festőállványt a nagyszámú növendékek által körülállt és körülült pódiumon álló szakállas férfimodell rajzolásához. Úgynevezett Ingres papíron rajzoltunk szénnel aktokat, felváltva nőt, vagy férfit. Csak férfinövendékek voltak az osztályban, a női növendékek - akkor még Parisban is - más épületben, sőt más utcában is dolgoztak. Aránylag még nem sok nő választotta hivatásul a művészi pályát, bár olyan nagy elődeik voltak már, mint Vigée Lebrun és Rosa Bonheur. Utóbbi még élt is akkor. A feminizmus Franciaországban még nem volt úgy kifejlődve, mint más országokban. Idegenkedtek akkor még a férfipályáktól. A francia nő úgy érezte, hogy bájával, nőiességével, ízlésével, kedvességével is eléggé érvényesülhet a férfiak mellett. Úgy is volt, hogy minden nagy ügynél lehetett mondani: „Cherchet la femme!" (Keresd a nőt!) Balló kitűnő útmutató volt az Akadémián. Hét-nyolc évvel nálam idősebb és már kinevezett rendes rajztanára volt az egyik budapesti középiskolának, amikor egy évi szabadságot kapott külföldi tanulmányútra. Már hónapok óta Parisban volt, rajzolt a Juliánban és másolt a Louvre-ban egy Velasquez női arcképet, jó hírnévnek örvendett. Annyira érdekelte Velasquez technikája, hogy elhatározta, behatóbban tanulmányozza és nemsokára nagy sajnálatomra elutazott Madridba, ahol a Pradoban erre bőven volt alkalma. Már Budapesten, mint portraista jó hírnévnek örvendett... Semmi bohémség nem volt benne, a legmegbízhatóbb emberek egyike volt, akiket ismertem. 29