Horváth János: Kunffy Lajos - A somogytúri Kunffy Emlékmúzeum katalógusa (Kaposvár, 2005)
...A kaposvári ház csupa világosság volt, különösen az udvar felőli széles, színes cementlapokkal lerakott folyosó, nagy ablakaival, melyek délszaki növényekkel, a legkülönbözőbb rózsafákkal, sok-sok virággal díszített udvarra néztek. Anyám nagyon szerette, gondozta az ő kedves virágait és növényeit. Innen folytatódott a konyhakert, gyümölcsössel és kaszálóval, amely leért a Kapós folyóig. Volt itt hely hancúrozni a pajtásokkal. Én azonban legszívesebben eljátszottam anyám lábainál, amikor nappali szobája nagy ablakánál dobogón ülve kézimunkázott és boldog voltam, ha közben bársonyos nyakába borulhattam, ott éreztem magam a legnagyobb biztonságban. Amint elmondta, nagyon szófogadó, érzékeny gyerek voltam... ... Szüleim Kaposváron igen szép társadalmi életet éltek. Anyám kitűnően zongorázott és énekelt, miért is minden jótékony célú ünnepélyen szerepelnie kellett. Ha magunk voltunk, gyermekeinek is énekelt dalokat és mi körülállva őt a zongoránál, vele énekeltünk... Szüleim társadalmi állását emelte nagy jótékonyságuk is: anyám éveken át hetenként 12 kenyeret süttetett szegény családok részére, apám pedig fatelepéről, ahová a gazdaságból a tűzifát szállították, sok rászorultnak küldte télen a fát ajándékba. Mi fiúk nyilvános iskolába jártunk, nővéremet otthon taníttatták. Nővérem első nevelőnője Hedvig Pulvermacher volt, aki minket fiúkat is bevezetett előbb a német, majd a francia nyelv titkaiba. Igen képzett és csinos breslaui lány volt... A következő nevelők közül Mlle Piron is igen csinos volt, hamvas, nagy szemeivel. Lengyel nemzetiségű, atyja emigrált francia. Tőle franciául tanultunk, de ő már a szerelem titkaiba is kezdett bevezetni. Szerencsére akkor már 17. életévemben voltam és szüleim valamit észrevehettek, mert mi fiúk, a nevelőnő melletti szobától át lettünk helyezve az udvari épületben lévő vendégszobába. Nem felejtettem el azt a bátorítását, amit a fülembe súgott egyszer: ,Vbus aurez beaucoup de succès auprès des femmes". (Sok sikere lesz a nőknél.) Az iskolajárást unalmasnak találtam és az volt az érzésem, hogy a tanítók és tanárok is örülnek, ha egy-egy órának vége van. Közepes tanuló voltam, leggyengébb számtanban. Jobban kedveltem a földrajzot, a történelmet és a fizikát... Ott tanított Vaszary János festőkollégám édesapja is, aki latin tanárom volt. Mindig virzsinia szivar lógott a szájából, kedélyes, aranyos ember volt. A rajztanár Liebewein Alajos volt, akinél külön órákat vettem, amikor szüleim észrevették rajz iránti hajlamomat. Elém tett valami olajnyomatú képet, azt kellett lemásolnom. De otthagyott, kiment a szőlőjébe, mondván, majd meglátja mit csináltam mire visszajön. Ezt rendesen nem tudtam bevárni, mert nem hiába volt Liebewein a neve, sokáig künnmaradt a pincében. Nála nem sokat tanultam. A festés iránti hajlamom korán jelentkezett. Amikor újonnan épülő kaposvári házunkban szobafestők dolgoztak, ez rendkívüli módon érdekelt. Az istállók falát, mely szép fehérre volt meszelve, kezdtem befesteni mindenféle ábrákkal. Hét-nyolc éves lehettem akkor. Emlékszem, ha nem volt más festékem, magam próbáltam csinálni: zöld színt levelekből, piros színt téglákból. Amikor az elemi iskolába jártam és az algimnáziumba, a nyarakat Orciban töltöttük. Nagyon élveztem ennek a helynek szelíden hullámos mezőit. Mikor nagyobbacska fiú voltam, apám megengedte, hogy gazdasági kőrútjain elkísérjem. Nagyon élveztem a tömörkei erdő magányát, ahol százados töl20
