Horváth János: Kunffy Lajos - A somogytúri Kunffy Emlékmúzeum katalógusa (Kaposvár, 2005)

túra élő hagyományait. Empátiával ábrázolta a szegény sorsú embert. Ez a Munkácsyéhoz fogható attitűd jelentkezik Kunffyban. Időnként a festői szabadságot korlátozó tényezőnek bizonyult. A Szalon kiállításain látva a fenti képeket, a francia festő barátok dicsérték lokális sajátosságukat és kompozíciójukat. Az volt a kifogásuk, hogy Kunffy buzgalmában „túlfesti", azaz túl részletezi őket. Kivétel ez alól a „Somogytúri gyermektemetés", a Idsebb kompozíciók és az egy alakicai megoldott szabadtéri képek, mint a „Látrányi kertészkedő tiszteletes" (1925.) és az „Önarckép 70 éves koromban" (1939). Az utazások során kis deszkalapokra vázlatok készültek. Ezek festői erényeit tartották a franciák a legmagasabb színvonalúnak. Azokban a pontos ábrázolási törekvés helyett atmoszférikus egységbe foglalta a képet. A motívum összefogott nagyvonalúsága, a színek és az ecsetkezelés könnyedsége nyomán vérbeli impresszionizmust produkált Kunffy Ez találkozott a francia szellemmel. Művészünk a legnagyobb hírnevét és elismerését a cigányképeinek köszönheti. Személyesen ezt jegyzi róla: „...az 1905. évben kezdtem cigányképeket festeni, főképpen elől gombrakötött, nagyhajú, sötét arcbőrű, úgynevezett teknővájó cigányokat. Nagyon festőinek találtam ezt a népet, amint nyáron vászon sátraik körül ülve teknóket készítettek, főztek, a gyerekek mezítelenül szaladgáltak, primitív ősi benyomást keltve. Kétségtelen, hogy Indiából származnak. Amikor Albert Besnard indiai útjából hazatért Franciaországba és típusait láttam, mondtam is neki, hogy nem kell olyan messze utazni, ilyen alakokat Magyarországon is lehet festeni. Készült is egyszer eljönni, de több francia festő is, akik képeimen a magyar népet és viseletét látták. Sajnos ezen szép terveknek az első világháború vetett véget. Cigányképeim nagyrészt vevőre találtak, alig van már néhány a tulajdonomban. A párizsi 1913-iki kollektív kiállításomon még sok cigány tárgyú képem szerepelt, úgyhogy a ParisMidi című napilap kikiáltott: „le peintre dés zigán"-nak (A cigányok festőjének) - reprodukálva néhány ilyen képemet. Azonban mi történt ezekkel a cigányokkal? Nem viselték már a nagy hajat. Az történt ugyanis, hogy 1914-ben a katonának besorozottaknak levágták a haját, az asszonyok ezeket a fürtöket eltették és ha valamelyik cigány hazaszökött, belülről a kalapjukba varrták. De erre a csendőrök rájöttek, ha fiatal cigánnyal találkoztak, a fejükről a kalapot levetették, és ha a haja vele együtt lejött a fejéről, tudták, hogy Kunjfy a cigányok között rajzol 1939. Fotó: Zachariás. ll