Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)

5. Sopianae temetői épületeinek katalógusa

5.34. XXXI. sírkamra (Cella trichora I) 75 Gosztonyi 1939A 97 1943 14-16 Fülep 1969A 152,1984 51-53 296-297 Fülep - Burger 1981 10-11 Hudák- Nagy 2005AB 59-62.). Ez az épület lett Valeria provinca legelsőként felfedezett háromkaréjos építménye.285 1954- ben Lakatos Pál végzett itt leletmentést, majd 1955-ben Radnóti Aladár és Fülep Ferenc is kutatta (Fülep 1984 52-53). Tájolása ÉNy-DK irányban néhány fokkal eltér az É-D tengelytől. Az alapvetően centrális építmény négyszögletes középső terét É-i, K-i és Ny-i irányból egy-egy apszis veszi körül, D-i irányból pedig egy előkamra övezi. A középső térből az előkamrába 145 cm széles nyílás vezet, melynek magasságát nem ismerjük. Középső, szögletes terének É-D irányú hossza 520 cm, K-Ny irányú szélessége 460 cm, az É-i apszis átmérője 460 cm, su­gara 230 cm, a Ny-i és K-i apszisok átmérője 390 cm, míg sugaruk 195 cm. Az előkamra K-Ny irányú szélessége 430 cm, míg É-D irányú hosszúsága 283 cm. Az É-i apszis körül 4 külső támpillér nyomait találták meg, feltéte­lezhető, hogy a másik két apszis körül is további 4-4 támpillér volt, melyek közül azonban csak a K-i apszis DK-i pillérének, valamint az előkamra további három pillérének az alapja maradt meg. A falak átlagos vastagsága 100 cm, a támpilléreké 80-80 cm. A támpillérek megmaradt csonkjainak magasságában egy 10 cm széles zokli (perem) fut körbe a falon. A Ny-i apszist a Püspöki Palota ÉK-i sarkának építésekor nagyrészt elbontották, meg­maradt kis részletének magassága 130 cm. 1922-ben előkamrának csak a K-i falait tudták megásni, mely kőből, téglából és mészhabarcsból készült. A római kori, 15 cm vastag téglatörmelékből és mészből álló padló szintjé­nek abszolút magassága 164,01 m (balti szint). Az épületbelső szintjét a keleti apszis indításánál egy 26 cm ma­gas, kőből rakott lépcső szakítja meg. A 4 sorba rakott kőből álló„lépcsőn"egy 129 cm hosszú, 60 cm széles és 14,5 cm vastag homokkődarab áll, melyet Szőnyi Ottó oltáralapként azonosított (Szőnyi 1927A 177), és szerin­te csak egy későbbi (középkori) átépítés során került oda. Ha eredetileg volt itt egy 4. századi oltár, akkor az É-i apszisban lehetett (Nagy L 1938 34, NagyT 1941 148, Grabar 1946 106, Fülep 1959AB 1984 52), de ez sem való­színű. A késő római időszak tekintetében e nézet csak akkor lehet némiképp helytálló, ha felszíni épületről volt szó. A megfigyelt lejárati lépcső azonban arra utal, hogy a Cella trichora 1 földbe volt süllyesztve (Fülep 1959B 83-84).286 Valószínűsíthető, hogy azásatóka középkori járószintet tartották rómainak, ezért nem találtak római kori leleteket és ezért derült ki nehezen, hogy ez az épület is a Mecsek lejtésének megfelelően legalábbis eny­hén földbe süllyesztett volt.287 Emellett szól az is, hogy eddigi ismereteink szerint a középkorban csak azokat a temetői építményeket használták újra, melyeknek a falait lesüllyesztett voltuk okán a föld viszonylag nagy ma­gasságban megtartotta (Cella septichora, V. sírkamra). Az oltár megjelenése a keleti apszisban olyan későbbi időszak emléke, amikor a környező területtel együtt a Cella trichoral rendeltetése is megváltozott. A keleti apszis egyébként is kisebb, mint az északi. Fülep Fe­renc szerint a falfestmények szintje a K-i apszisban követi a megemelt járószintet, ami arra utal, hogy az oltár a festményekkel egyidőben került a K-i apszisba (Fülep 1984 52).288 A Cella trichoral-ről tehát, mint temetői épít­ményről vagy sírkamráról kevéssé hihető, hogy már a késő antik időkben egyik apszisa „oltárhelyiség'' lett vol­na. Amennyiben viszont temetői szertartás-épület volt, úgy a kőlap mensa lehetett volna, de sem alakja, sem anyaga nem késő antik jellegű. A külső pillérek és az apszisok találkozásának belső sarkai arra utalnak, hogy belül boltozott lefedést alkal­maztak. Bár Fülep Ferenc nem zárja ki annak esélyét sem, hogy vízszintes födém került az épületbe, az analógi­ák (például Galla Piacidia mauzóleuma) inkább az előző lehetőséget támasztják alá (Fülep 1984 52). Gosztonyi Gyula még 1943-ban, az előtér pilléreinek ismerete nélkül nyeregtetőt rekonstruált a bejárat fölé - valószínű­leg helyesen. A rekonstrukción az épület centrális része szintén helyesen a szokásos négyoldalú sátortetőt kap­ta, míg az apszisok fölé félkör alapú tető került - ellentétben Galla Piacidia mauzóleuma apszisainak tetőzeté­vel (Gosztonyi 1943 13).289 285 Sirmium keleti temetőjében ennél is előbb került elő egy trichora. 286 A falak külső oldalán körbefutó zokli a római kori külső járószint felett futott. A sírkamra XII. századi festményeinek alsó vonala és középkori belső járószintje ezzel nagyjából azonos nívón volt, míg az eredeti római kori belső járó­szint ennél mélyebben lehetett. A nemzetközi kutatás általában elfogadja, hogy a Cella trichoral sírkamra volt (Sörries 20011 342), márpedig a pécsi temetőben a föld szintje feletti sírokról nem tudunk. 287 Más kutatóka Cella trichoral épületét teljesen felszíninek tartják (Tóth Zs 2012 10). 288 A Fülep Ferenc által Rudolf Egger és Rudolf Noll nyomán felhozott apszis nélküli noricumi analógiák (apsidenlose Saalkirchen - Egger 1916, Noll 1954, Nagy L 1938 120, Fülep 1984 52) azonban nagyrészt későbbiek Sopianae temető­jénél és nem temetői építmények, az Adria-mentiek pedig inkább csarnoktemplomok. 289 A pécsi temetőnél több épület esetében is felmerült az egykori kupolás lefedés lehetősége. Legelőször Nagy Lajos a római St. Sixtus-kápolna gömbcikkelyes kupolájára hivatkozva vetette fel (Nagy L 1931 22 1938 117 Fülep - Burger 1979 247). Végül a kupola még az ilyen szempontból legideálisabb alaprajzú V. sírkamra esetében sem volt bizonyítható, helyette a félkör vagy köralapú épületrészek esetében a körcikkelyes lefedés tűnik leginkább valószerűnek. A támpil­lérek valóban a tetőtartó falazat erősítését szolgálják, de nem utalnak kupolára. Megjegyzendő, hogy Örményország­ban a 7-8 karéjos ninozmindai 6. századi katedrális és a 10. századi ani katedrális sok más keleti centrális terű épület­

Next

/
Oldalképek
Tartalom