Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)

13. Szent István és a pécsi ókeresztények

234 7 3. Szent István és a pécsi ókeresztények Negyedik okként a késő antik és középkori egyházszervezet közti különbség is felhozható. Bár a közössé­gek élén az első századtól, illetve Páltól számítva a püspök áll (episcopális egyház), az ókeresztény időszak szer­vezete inkább a hívők együtt élő csoportjaihoz, városokhoz kötődött. Az első püspökségeket Pál apostol hoz­ta létre. Az egyházszervezet idomult a római állam rendjéhez, mely alapvetően birodalmi szinten is városi szer­vezetek mintájára épült fel. A 341. évi serdicai zsinat 6. kánonja és a 360/370-es években zajlott laodikeiai zsi­nat 57. kánonja szerint a falvak és kisebb városok élére presbiter, a népesebb városok élére pedig püspök szük­séges (NagyT 1939 208 Tóth E 2006A 65 Hudák - Nagy 2008).1106 A középkori egyház ezzel szemben már terüle­ti egységenként állt fel és működik ma is.1107 1108 1109 1110 1111 1112 1113 1114 Szerveződésének bővebb taglalása nem tartozik ide, ezért az egy­házmegye beosztás létrejöttének magyarázatául csak két okot hozunk fel. Az egyik a pogány szokásokra min­dig fogékonyabb vidék bevonása az egyház látókörébe, a másik a középkor földalapú feudális világához való igazodás. A cél, hogy területi egységenként felosztva az egyház mindenhol jelen legyen. Ilyen tekintetben So­pianae város 3-5. századi püspöksége messze nem fedte le a későbbi, középkori pécsi egyházmegye területét. Az ötödik ok a korai kereszténység teológiai nézeteivel és hitéletével szembeni feltételezhető egyházi gya­nakvás. Ezt két részre oszthatjuk. Az őskeresztények idejében (1. század) szinte csak a tanítás fenntartása volt fontos és az alakuló keresztény erkölcs betartása, valamint a világvége sejtése mellett a zsidóságtól való elválás folyamata foglalkoztatta a hívőket."08 A 2-3. században a pogányság térítésén és a keresztényüldözőkkel való szembeforduláson túl elkezdődött az eretnekségek elleni harc. A 4. századra az írás"09 és írásmagyarázatok1"0 terjedése, valamint a dogmatikai és krisztológiai viták váltak fontossá."" Az ókeresztény időszak eretneksé­gei éppen ez utóbbi kérdések eltérő megválaszolásaiban nyilvánultak meg. Bár a kialakuló ortodox-katolikus (egyetemes) egyház a 4-5. században rendre felülkerekedett ezeken az eretnek-mozgalmakon,"12 a középkor­ban újabb és újabb mozgalmak születtek és ez a folyamat máig tart.'"3 Érthető, hogy a 11. századi katolikus egyház vezetői - bizonytalan ókeresztény ismereteiken túl - miért nem jeleskedtek Pécsett sem az elveszett ókeresztény hagyományok felélesztésében. A kérdés másik része már a honfoglalást megelőző népvándorlás kori időszak kereszténységére vonatko­zik. A Keszthely-fenékpusztai háromhajós, háromapszisos bazilika"14 és a tárgyi leletek, a kosaras függők, stí- lustűk/hajtűk, keresztény témájú díszítéssel ellátott„korongfibulák"(GARAM 1993 Daim 2002) alapján feltételez­hető egy 7. századi, avar uralom alatt élő keresztény közösség léte Keszthely és Pécs környékén.1115 A korábbi 1106 A városok nagy részének valószínűleg a 4. század előtt is volt püspöke - gondoljunk az Agrippinus által 220 körül ösz- szehívott észak-afrikai zsinatra, ahol már hetven püspök megjelent (Hamman 1987 22). 1107 Justinianus császár idején már nemcsak városi püspökségek léteztek, noha központjaik akkor is a városban maradtak (például Provincia Dacia Mediterranea püspökség központja Naissusban volt). 1108 A jeruzsálemi első századi keresztény egyház a tanítványokkal együtt még alapvetően igazodott a zsidó vallási szoká­sokhoz. Az ebioniták (zsidó keresztények) például Jézust elfogadták, de nem istenként, Pál tanait viszont elvetették. 1109 A 4. századra már több mint harminc evangélium létezett, melyek között talán Irenaeus próbált először rendet tenni a 2. század végén. 1110 Már a Biblia lefordítását is egyfajta értelmezésnek tekinthetjük. A legismertebb latin fordítás természetes Jeromos (Hieronymus) Vulgatája, melyet a 4. század végén készített. 1111 Zsinatok sora próbált egységet teremteni a vitás kérdésekben: niceai zsinat (325), konstantinápolyi zsinat (381), ephesusi zsinat (431) stb. 1112 Donatisták, ariánusok, priscilliánusok, nesztoriánusok stb. 1113 Paulinus érsek a 8. század végén például az adoptionista eretnekmozgalmak ellen harcolt. A 20. század folyamán pe­dig szinte minden ókeresztény időkben megszületett eretnek nézet megjelent újra (Horváth P 2002). A mai katolikus egyház saját elődeivel szembeni diszkrét távolságtartásának finom megnyilvánulása, hogy az ókeresztény megneve­zés helyett az őskeresztény jelzőt használja az 1. század utáni késő antik időszak egyházaira is (Adriányi 2001 29), vagyis szóhasználata időben még távolabbra tolja, és egyben sejteti annak kialakulatlanságát. 1114 A Keszthely-fenékpusztai erődön belül található II. bazilikát (egy korábban épült világi épületből történő egyapszisos, porticusszal és narthexszel ellátott templom) Sági Károly még a 4. század végére tette, és szerinte az 5. század máso­dik felében építették át háromhajós bazilikává (Sági 1961 1970). A 4-5. századi Duna-vidéki keresztény közösségi épü­letek, kápolnák általános alaprajzi típusai azonban ettől különböznek, így az újabb kutatás a fenékpusztaihoz hason­ló alaprajzú, de későbbi isztriai (Vranje-Ajdovski Gradec, Porec, Pula) és raetiai (Hemmaberg, Duel) templomok alap­ján (Egger 1916 Meins 1958 Glaser 1991) inkább a 6-7. századra datálta (Szőke 1998 259 Tóth E 1999 171). 1115 Keszthely-kultúra: Alföldi A 1926 31-56 Kovrig 1958 1934 294-302 Müller 1987 1988 281-282 2011 30 Szőke 1998 159-260. A Keszthely-kultúra 19. század végi elnevezése Ludwig Lindenschmittől származik. A korongfibulák figurá­lis kompozícióit a kutatás a késő antik mediterrán hatáshoz kötötte (Tóth E 1990 17 30 1991B 747 1999 171-172). A kultúrnövények maradványai (barack- és szőlőmagok) alapján Sági Károly is a magas szintű agrárkultúra folyamatos­ságáról írt, de a korongfibulákat sirmiumi eredetűnek vélte (Sági 1983 112 118 120). A közösség népességét Bóna 1st-

Next

/
Oldalképek
Tartalom