Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
12. Sopianae temetői épületeinek sorsa a rómaiak távozása után
222 12. Sopianae temetői épületeinek sorsa a rómaiak távozása után temetőben sem tapasztalható olyasféle erős kontinuitás, mint a szerbiai Sirmium, Nis, a szlovéniai Kranj, Rifnik vagy sok raetiai, germaniai és galliai temető esetében.1046 A valeriai limes-erődökhöz hasonlatos módon Pécsett is inkább 5. századi barbár sírok megjelenése lehetséges, amik még igazodtak a korábbi temetői épületek maradványaihoz. A népvándorláskor idejéből Pannóniában egyelőre nem rendelkezünk olyan szerencsés forrással, mint amilyet Eugippius Szent Severinus életének megírásával Raetia és Noricum esetében hátrahagyott. A pannoniai sével gyanúsított lolas hamvait a sírjából (Plutarchos, Párhuzamos életrajzok, Alexandros 69 77). Hircanus Makkabeus a zsidó királyok sírjait fosztogatta (Flavius Antiq VII,15,3), de később Heródes nem merte felnyitni Dávid és Salamon szarkofágjait. A szamaritánusok Kr. u. 8-ban, Pészah ünnepén tudatos gyalázásként kiásott csontokat vittek a Templomba. A Beit She'arim-i 11. zsidó katakomba 5. termének 2. sírjának falára festett felirata isteni büntetést helyezett kilátásba a sírrablók számára. Már a feltételezett Tiberius-ediktumot tartalmazó ún. Názáreti rendelet is halálbüntetéssel fenyegette azokat, akik a sírokból ellopják a holttesteket (Grüll 2009A 18-19 96-98). Jézus sírja esetében is rögtön kézenfekvő megoldás lehetett a Szanhedrin számára a sírrablás feltételezése (Mt 27,62-64 28,12-15). A 2. században bacchanália idején a pogányok keresztény sírokat dúltak fel - bár nem feltétlenül rablási szándékkal (Tertullianus Ápol. XXXVII.). A kis-ázsiai Akmonia és Eumenei környékén sírrablók elleni átokformulák olvashatók zsidó-keresztény sírköveken (Grüll 2009A 99 160). Valerianus alatt a katakombák sírjait feldúlták: Megvetvén sír szentségét, míg dúl a veszett düh, /zsákmánnyá váltak szent nyugvóhelyek is. (Damasus, Epigrammata 45 - Sághy 2003 218-219). Ammianus Marcellinus pedig kimondottan azért nevezte sírrablónak Pannoniai Leót, hogy befeketítse (Rerum Gestarum Libri XXVII11,12-Alföldi A 2006 70), hiszen alapvetően a római jog szerint bármely vallású ember sírja szent volt és sérthetetlen (Lanciani 1892 307). Theodosius idejére tehát már évszázadok/évezredek óta tartó gondot jelentett a sírrablás. Éppen ezért törvények között szerepel a városfalakon kívül található sírok védelme: C.Th.9.17.1-7.3.16.1. (AD 340,349, 356, 363,381,386; Salzman 1990 207 Johnson 1997 39-40). A logikát nem nélkülözi, mégis egyedi Nyssai Szent Gergely praktikán alapuló véleménye, miszerint a sírköveket fel lehet használni fontosabb célokra, ha a halott maradványait nem bolygatják (Patrologia Graeca XLV. col 233.), bár távoli előzményként vehető egy 1. századi jeruzsálemi zsidó sírláda, ahol éppenséggel átok-formula látható arra az esetre, ha valaki az ossariumot újra használná (Grüll 2009A 160 188-189). Sírrablás ellen sírkövekre felírt keresztény átok-formulák is ismertek és Karthágóban a keresztények sírjait is lerombolták (Lanciani 1892 318). Valószínűleg azonban nem volt tudatos kegyeletsértés, amikor a katakombák kőemlékeit padló- és járdaburkolatként hasznosították újra a keresztények, bár Constantius 456. évi milánói rendelete tiltotta a sírkövek beépítését és Nazianzosi Gergely 80 epigrammát is írt a sírkegyelet megsértői ellen, melyek közül egy kimondottan a keresztény templom építőit vádolja (Anthologia Graeca 8.173. Coates-Stephens 2003 351). Sopianaeban főleg a sírkamrákat fosztották ki a rómaiak, míg a sírokat inkább a későbbi alapozások és földmozgatások bolygatták (Pozsárkó-Tóth I.Zs.-Visy2007 86). Sőt, valójában a sírok egy részét is maguk a rómaiak rabolták ki (Id. Apáca u. 13.67. obj.). Szisztematikusan megtervezett, nagyüzemi sírrablásokról is van híradás 600 körűiről (Brown P 1993 33). Az ariá- nus germánok, ha adódott rá alkalmuk, akkor a megtalált sírokat, mártírsírokat keresztény vagy pogány voltuktól függetlenül feltörték és kifosztották (Vigilius Epigrammata 41, Eugippius Vita Sancti Severin '! XL.). Hippolytos mártír föld alatti bazilikáját Rómában például a gótok rombolták le (Marucchi - Vecchierello 1935 172). Nagy Theoderich köztes álláspontot foglalt el a kérdésben: véleménye szerint a halottaknak semmi szükségük a kincsekre, de tiltotta a sírok meggyalá- zását (Edictum Theoderici 110)). Úgy tűnik, hogy a barbárok Pannóniában programszerűen nem fosztogattak római sírokat (Bóna 1969 270), attól a néhány kivételtől eltekintve, amikor véletlenül megtalálták őket és a fellelt antik tárgyakat viselni kezdték. Sopianae sírkamráit természetesen megtalálták. Végül álljon itt egy 5. századi sírfelirat az ókeresztények sírrablással szembeni vigaszával: Ez a sír soha nem tűnik el, mert a világ végezetéig fennmarad, és én teljességemben visszatérek, mert eljön az ítélet ideje az élők és holtak felett (CIL V. 5415. Volp 2002 189). 1046 A római kor és középkor közti átmenetet talán Franciaországban lehet legjobban nyomon követni, de Itáliában is alig van olyan középkori plébániatemplom, ami alatt ne lenne ókeresztény előzmény (Sörries 2011 37 46). A germaniai limes összeomlása után is fennmaradt 5. századi római települések térképét adja meg Konrad Wiedemann (Wiedemann 1974 113 1975 354). Az Alpoknál a Duna-mente és Tirol mutat keresztény kontinuitást, míg Karinthiában és Kelet-Ti- rolban a 6. századi szláv invázióval mindez megszűnik (Sörries 2011 130 136). Ezen időszak változásait négy tényező befolyásolta: háborúk, a római gazdasági infrastuktúra túlélése, a nagybirtok elterjedtsége, fennmaradása és a Római Birodalomba való korábbi integráltság foka (Wickham 2003 385). Pannónia esetében azonban a katasztrófatényező (hunok, germánok, szarmaták) gyakorlatilag mindet felülírta ugyanúgy, mint a 7. században Észak-Afrika esetében az arab hódítás. A népvándorláskor (Völkerwanderungszeit) elnevezése beszédes. E„sötét kor" (dark age) esetében értelmetlen lenne a Pirenne-tézis (Pirenne 1925) kereskedelmi, sőt távolsági kereskedelmi folyamataival magyarázni a Pannóniában lejátszódó hosszútávú változásokat (long-term change). Sopianae késő antik temetőjének eddig ismert sírkamráit kivétel nélkül kirabolták. Ennek döntően nem ókeresztény ereklyegyűjtés, hanem rablási szándék állt a hátterében. Ilyen szempontból kevéssé hihető Tours-i Szent Gergely által később felhozott toposz, hogy Attila katonái rendre megkímélték a sírokat, szentélyeket {História Ecclesiastica Francorum II. 6.). Valójában még az ariánus keresztény germánok is bőven fosztogattak ilyen helyeken. Cselekedeteiknek legfeljebb az a negatív tapasztalat szabhatott határt, hogy a keresztény sírokban kevés értéket találtak. Antik sírrablásokról még bővebben: Parrot 1939 De Zuluetta 1931).
