Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
11. Temetői rítusok, szokások – Sopianae ókeresztény egyháza(i)
186 7 7. Temetői rítusok, szokások-Sopianae ókeresztény egyháza(i) nak is tekinthetünk. Az apszis ívelt falában további nyílást nem feltételezve a belső tér más természetes megvilágításával nem számolunk. Bárki lépett be ide, jelenlétével rögtön el is tömte a fényforrás nyílását, sötétben tartva a belteret. Mesterséges fények használata ilyen kis térben hosszútávon kényelmetlen lett volna a lángok közelsége miatt. A XIX. sírkamra felszíni épülete tehát rítustérnek már praktikátlan, síremléknek viszont alkalmas volt. Ez a hangsúlybeli eltolódás az amúgy is meglevő keresztény jellegek mellett újabb fejleményt sejtet. A sírok évenkénti egy vagy több alkalommal történő meglátogatásának szokását a keresztények is folytatták. A pogány szokás kezdetektől való természetes átvételével elhunyt rokonaik, ismerőseik sírjait végiglátogatva ittak (és ettek) minden sírnál. Ezt a szokást Tertullianus a 2. században még elvethette: „...választanunk kell: vagy az Úr testét vesszük magunkhoz, vagy a démon vacsorájából falatozunk" (Tertullianus, De spectaculis 13, 4-5 - Sághy 2003 141), Justinos is tilthatta:„...a halottak sírjára nem viszünk ital-, illat- és ételáldozatokat, meg koszorúkat..." (/. Apologia XXIV. 2. ford: Vanyó L; Géczi 1998 4) és a Traditio apostolica is mértékletességre int (28. fej.). A 4. század végén Ágoston anyja, a szent életű Mónika még mindig kötelességtudóan gyakorolta a rítust és ügyelt arra, hogy a végén ne részegedjék le (Szent Ágoston, Vallomások\l\ 2.). Az ivást túlzásba vivők miatt Ágoston mégis kárhoztatta a szokást: „Tudom, hogy sokan vannak, akik sírokat és képeket imádnak, tudom, hogy sokan vannak, akik dőzsölve iszogatnak a halottak felett és lakomákat rendeznek a holttesteknek" (De moribus ecclesiae catholicae etmanichaeorum I 34, illetve más megfogalmazásban: Ep. 22,3; De civitate Dei 8,27).854 855 Milánói Ambrus püspök is tiltotta és Nolai Szent Pál sem örült neki:„Bárcsak igazán tiszta szándékkal ünnepelnének, / s nem szennyeznék be a szent hajlékot ivászatukkal (...) egyszerűségükben abba a jámbor tévhitbe esnek, hogy a szentek/örülnek, ha sírjuk színbortól meglocsolva gőzölög (...) Távozzon a bor a kocsmába, (...) Részegen bántalmazod, akihez elítéltként könyörögsz, és szerencsétlenségedre az előtt a bíró előtt/követed el kihágásaid, aki lángokkal büntet téged" (Carmina 27,558-579 - Bugár 20041 222), mégis Pál egy külön teremben megengedte a megfáradt abruzzoi parasztoknak, hogy Szent Félix napján poharazgassanak (Carmina 27,511-536). Tours-i Szent Gergely egy mártír vigíliáján elfogyasztott bor emlékéről írt versében pedig megemlítette, hogy a szegények felfrissítése a püspökök feladata (Brown P 1993 62-63). Jeromos is lejárt Róma város katakombáiba, de már nem italáldozatot bemutatni, hanem inkább imádkozni:„...szokásom volt ellátogatni vasárnaponként az apostolok és mártírok sírjaihoz hasonló korú és érdeklődésű társaimmal, és gyakran lementünk a mélyen földbe vágott sírokba, ahol a lefelé vezető út két oldalán nyugodtak a holttestek. Minden sötét volt, mintha a próféta szavai teljesedtek volna be: 'élve szánjanak alá a holtakhoz.' Fentről némi világosság szüremlett be, hogy enyhítse a borzalmas sötétséget, de nem ablakon, hanem egy kis résen áramlott be, és amikor a vaksötétben lépésről lépésre kerestük a visszafelé vezető utat, Vergilius szavai jutottak eszünkbe: 'Mindenfelől félelem keríti hatalmába a lelket, még a csend is rémülettel tölt el'." (Hieronymus, In Ezechielem XII 40 - Sághy 2003 147-148). A keresztények által gyakorolt pogány hagyományú temetői szokások elleni egyházi fellépés tehát bizonytalanul, elszórtan tapasztalható. Néhány zsinati határozat azonban már hivatalos tiltásokat is tartalmaz: az elvirai zsinat 34-35. kánonja tiltotta a nappali gyertyagyújtást és a nők éjszakai temetőlátogatását, a hippói zsinat pedig a sírmellékletek (viaticum)B5S adását (Johnson 1997 43), mivel a keresztény holtaknak az élők által adott sírmellékletek helyett mennyei gondoskodásban (viaticum aeternatis) van részük. A pogány felszentelések nem a keresztény értelemben vett szakrifikációk voltak, hanem inkább a halott geniusának és az istenek tiszteletére szóltak.856 Emlékét többek közt a pogány sírköveken leggyakoribb rövidítés: D. M. (dis manibus) ajánlás őrzi. A keresztények a pogány ajánlás helyett mást használtak, hiszen a pogány halottkultuszt démontiszteletnek (deisidaimonia) tartották.857 Sírköveiken látható általános felirat a B. M. rövidítésű benemerenti (a megboldogultnak v. jóemlékűnek) szószerkezet, mely keresztény típus Pécsett sajnos eddig még nem került elő.858 A pogányok legfeljebb a sírban fekvő halott szellemének adóztak tisztelettel, míg a 854 A részegeskedésbe vagy hedonizmusba fulladó halottkultuszok, illetve az azokat ostorozó egyházatyák véleményét bemutató írott források felsorolása: Schmidt 2000 224-233. 855 A viaticum/erpóŐiou az antik irodalomban úti ellátmányt, útipénzt katonai előléptetést is jelentett, míg a 4. századtól a keresztény szövegekben utolsó kenetet vagy az eucharistia kiszolgáltatását (Volp 2002 166-167). 856 A pogány felszentelés közösségi rítus volt, melynek hivatalos részét a papok végezték. A szakrifikáció által a pogány helyszín az istenek tulajdona lett. Ezzel szemben a dedicatio (ajánlás) egyéni aktus volt és az így megjelölt objektum a privát szférában maradt (Bowes 2008B 24-26). A pietas szó jelentésébe az istenek és a halottak tisztelete is beletartozott (Grüll 1999), a sírhely önmagában még nem volt szakrális helyszín, a római jog szerint akkor vált azzá, amikor beletemették a halottat (Johnson 1997 39). 857 Pál is így vélte az Areiopagos előtt elmondott beszédében (ApCsel 17,22 Grüll 1999). 858 Zsidó sírfeliratokon is szerepelnek a túlvilág felé irányuló hasonló üzenetek, illetve a keresztények néha ezzel rejtjelez-
