Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
3. Sopianae keresztény épületei
3. Sopianae keresztény épületei43 Az ókereszténység tárgyi emlékei közt nem egyenletesen oszlanak el az igazolhatóan keresztény jellegek. Leginkább az építészethez kötődő, illetve temetői leletek hordozhatják azokat, míg a mindennapi élet általánosan késő antik tárgyai ritkábban. A sírokban talált viseleti és használati tárgyakkal kapcsolatban legtöbbször csak egyértelmű jelképek felbukkanásakor lehet bizonyosságunk. Pécsett a 4-5. századból éppen a temetőhöz és épületekhez köthető emlékcsoport ad látványos lehetőséget az ókeresztény világ egy szeletének megismerésére. Az építészeti kérdések tárgyalása előtt itt kell kitérnünk az ókeresztény múltról szóló emléktípusok viszonyára és súlyára. A modern kutatás történetében hol az írásos (történeti/epigráfiai), hol pedig a tárgyi (régészeti, építészettörténeti stb.) források számítottak fontosabbnak. Első pillantásra kétségtelen, hogy az írott emlékeket maguk után hagyó történeti korszakok kutatása óriási előnyt élvez a prehistóriával szemben. Másrészt viszont a tárgyi emlékek hatásosabb, látványosabb és gyakran nyomosabb bizonyítékok, hiszen esetükben nem fogalmi utalásról, korabeli elfogultságról, hanem a múlt egy részének konkrét megjelenéséről van szó. Ideális eset, amikor a kétféle emléktípus erősíti vagy kiegészíti egymást. Probléma akkor adódik, ha ellentmondásba kerülnek. Az ókeresztény időszak kutatása terén sajnos az utóbbira sok példa van. A keresztény vagy pogány toliból származó írott emlékek gyakran elfogultak, apologetikusak, részrehajlók, míg az azonosítható tárgyi és építészeti emlékek egyenesen hiányoznak néhány időszakban vagy helyszínen, mikor a források alapján öm- leniük kellene. Jelen írás az ókeresztény epigráfia és késő antik régészet vitáját nem hivatott feloldani. Az ókeresztény történet tekintetében az eredendő hírérték mégis az írásé és írásoké, az igazolás, elvetés vagy új lehetőségek felvetése viszont a régészeté. Az ókeresztény közösségi épületek és az antik pogány templomok közti fő különbség a „bent" és „kint" fogalompár révén érthető meg. Az antik templomok nem a hívő csoportok, közösségek számára épültek, sokkal inkább szentélyként az istenek (és papjaik) számára. A kereszténység esetében a hívők befogadása, a szakrális rítusok közösségi bemutatása volt a cél (Dolhai 2001 145). Még a katekumenek is részt vehettek a szertartások bizonyos részein. Éppen ezért az ókeresztények építészetileg az antik formák közül nem a pogány templomok hagyományát, hanem először a kis csoport számára elegendő magánházakat, majd a tömeg befogadására alkalmas csarnoképületek típusait adoptálták. Ez utóbbi egyik eredménye lett, hogy a korábbi szertartások intimitása a 4. századra megnövekedett tömegnél elveszett, és a megmerevedő egyházi hierarchia irányítása alá került. Az antik pogány templomok másik fontos jellemzője a kép- és szoborgaléria (Id. Rómában a Palatínuson épült Apollo templom szoborkatalógusát - Lanciani 1892 52). Ezt a jelleget a korai keresztény háztemplomok még nem vették át, de később a 4. századi bazilikákban már ugyanígy megjelentek Jézus, a szentek, a pápák stb. képei a falakon. 3.1. Keresztény építészet Nagy Constantinus előtt Az építészeti korszakok elkülönítése alapvetően történelmi fordulópontokhoz köthető. Nagy Constantinusig az egyház illegális vagy féllegális szerveződése mellett az üldöztetések miatt a rejtőzködés volt a jellemző. Ugyanakkor már a 3. század második felében létező nagy keresztény épületekről értesülünk43 44, melyeket csak a 4. század legelejétől építettek monumentálisabbá (Vanyó 1988 71-72). A keresztény szakrális épületek kötődtek a liturgiához, ami azonban az első két évszázadban még nem alakult a mai értelemben vett teljes renddé. Sokáig külön épületre sem volt szükség, hiszen a liturgiakezdemények alapeleme - a kenyértörés - Jézus ese43 Kárpáti - Gabor 2004 44 A Constantinus előtti idők ókeresztény templomaira vonatkozó írott utalások: Eusebios: Hist. Ecc/ Vili. 1.5.; Antioch. Ignatius: Ep. Her. 9. stb.
