Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
7. Falfestmények, mozaikok és szarkofágok
7. Falfestmények, mozaikok és szarkofágok Az első keresztények főleg a szó hatalmával éltek, térítettek. A vallási tárgyú képalkotás lehetősége nem is nagyon merült fel számukra. Később a pogányságtól átvéve kezdték átértelmezni a képeket, de azok is inkább tartalmukban, környezetükben, mint stiláris jegyeikben különböztek antik mintáiktól.398 Az első korszak az ókeresztény művészet „rejtőző" korszaka volt, a nyíltan keresztény művészet csak a 4. században született meg, de még akkor is több rokonságot mutatott a hellén-római világgal, mint különbséget (Vanyó 1988 7-8).399 A legtöbb ókeresztény képi ábrázolás Róma katakombáiból ismert. A 4. századra jellemző lett a példázatos témák, portrék, életképek alkalmazása, de a szimbólumok és a képeskönyvekből rendelhető ismétlődő témák miatti monotónia is. A katakombákban sokszor nem a hivatásos festők (pictor imaginarius), hanem kőfejtők vagy sírásók (fossores) dolgoztak,,mázolóként"(p/cforpar/efar/us).400 A művek technikai színvonala így kevéssé kifinomult,401 régebbi terminus alapján a pompeii népi stílushoz hasonlították őket. A képek készítői megrendelésre dolgoztak, és akár pogányok is lehettek.402 Régészetileg igazolta pécsi sírok és velük együtt a képek föld alatti elzártsága. A sírkamrák festményei alapján ugyanakkor feltételezhető a felszíni épületek és mártírsírok táblaképekkel, szobrokkal való egykori benépesítése.403 Ezeket emlegetik sok helyen az ókeresztény írók a Római Birodalom egész területén.404 Képeket fel398 Ábrázolási formáit tekintve a késő antik időszakban lényegében nincs különbség pogány és keresztény képek között (Szilagyi 1989 262). Ugyanakkora keresztény képalkotás Constantinus előtti meglétének kétségeit az 1930-as években Dura Europosban feltárt közösségi ház oszlatta el (Kitzinger 1978 653). Ha tehát a Birodalom területén csak a 3. századtól számoljuk is az antik pogány és keresztény művészet együttélését, az 5. századig két évszázad telik el, mire az utóbbi teljesen felülkerekedik az előbbin, majd újabb 800 év, míg a reneszánsz idején immáron keresztény keretek közt az antikvitás programszerűen megint felbukkan. 399 A mélyen vallásos, sőt keresztény érzülete miatt Julianus császár által korábban száműzött I. Valentinianus császárról például kiderült, hogy kiváló festő és szobrász volt (Ammianus Marcellinus, Rerum gestarum libri 30. 9.4.; vö.: Grant 1996 233), amely képességét csakis antik műveltségi és oktatási hagyományok alapján szerezhette. 400 Az ókeresztény művészet valószínűleg nem a plebeius művészetből származik és ma már a pompeii rokonításuk (Kádár 1939 14) is meghaladott nézet. Igényesség szempontjából például a 4. század utolsó harmadára datálható ossenovoi sírkamra (Minchev - Georgiev 1981 Pillinger - Popova - Zimmermann 1999 13-16) pálcikafigurái - bár rendkívül érdekesek-a legegyszerűbb kivitelezésű római képekkel rokoníthatók. 401 A 4. századi sírfestmények művészi kidolgozásának alacsony színvonalát a beskai síroknál is említik (Marijanski- ManojloviC 1987 89). Ezek a képek ma már koruknál, egyediségüknél és tartalmuknál fogva természetesen a lehető legnagyszerűbb műveknek tarthatók. 402 Ezzel szemben a kódexeket már hivatásos pictorok illusztrálták - rendszerint csak az elején egyoldalúdé néha a teljes könyvet is (a 2-4. századi Physiologus, a 354. évi kódex-naptár, Dioskurides orvosságos könyve Julia Anicia tulajdonából, a 7. századi Wiener Genezis bíbor kódex stb.). 403 Nagy Tibor a Vili—IX. sírkamrák felszíni épületei esetében feltételez falfestményt, illetve az„egyik''X. sírkamra felett mozaikot (NagyT 1987-88 224-225). A XX. sírkamra előterében talált vakolatdarabok szintén a felszíni épület kifestésére utalnak (Visy 2007A 7). Nem szabad elfelejteni, hogy Dura Europos domus ecclesiájának képtémái erősen egyeznek a római katakombákkal (Dolhai 2001 146).Temetőn kívül és belül, föld alatt és föld felett nagymértékben azonos téma- választásokra számíthatunk. 404 El-Kargeh oázis-nekropoliszában Isaias mártíriumát bemutató freskó (Kaufmann 1903 329). Prudentius költeményében Hippolytos sírjának passió-képekkel való díszítését taglalja, aminek alapján Róma városi mintára mi is hasonló képeket képzelhetünk el a mártírsíroknál: A gonosz tett festett képmása látható a falon, amelyen a színes festékek a borzalom minden részletét számba veszik:/egy kép virágzik a sírhalom felett, és árnyfoltjaival/ábrázolja a meghurcolt férfiú véres tagjait./Láttam, hogy a kövek kiálló élei vértől csepegnek, ó kiváló atyánk, s hogy a tövisek vérfoltosak lesznek./A kéz, mely értett hozzá, hogy a viruló bokrokat utánozza,/cinóberből játszva keverte ki a vér vörösét is/Ki lehetett venni a szétszaggatott / tagokat, amint szanaszét hevernek./Ábrázolta a művész az övéit is, amint könnyek között követik / az útta- lan utakon:/megrendült gyászban, fürkésző szemekkel mentek, /s a szétmarcangoltzsigereket ruháik redőibe szedték;/az egyik ősz fejét öleli magához,/és tiszteletreméltó fehér haját dédelgeti gyengéden keblén,/a másik vállait, megcsonkított kezeit, könyökét, / térdeit és lábszárának csupasz töredékeit gyűjti;/sőt az átitatódott homokot is köpenyükben szárítják, / nehogy a megfestett porban ott maradjon a harmat, /s ha a gallyakra tapadt valahol egy-egy meleg vércsepp,/szivaccsal gyűjti azt össze mind. (Prudentius, Peristephanon XI: Ad Valerianum episcopum de Passione Hippolyti beatissimi martyris
