A Fürdőélet és egészségturizmus a Dunántúlon az ókortól napjainkig című konferencia tanulmánykötete (Kaposvár, 2015)
Kaposi Zoltán: Fürdők és fürdőélet Magyarországon a dualizmus korában
76 KAPOSI ZOLTÁN A századforduló idejére látványosan tömegesedett a rendszer, a fürdőlátogatók jelentős részét felemelkedett parasztok és polgárok alkották. Egyre jelentősebbé vált a fürdők helyi vagy környékbeli látogatottsága. Különösen jól látszik ez az alacsonyabb minőséget adó székelyföldi fürdőknél, hiszen ezek nem tudták vonzani a távolabbi erdélyi megyék vagy magyarországi települések fürdőzni vágyó vendégeit, ezért az ottani fürdők többsége így a közeli Románia kevésbé igényes látogatóira, illetve a székelyföldi paraszti és kispolgári fürdőzők igényeinek kielégítésére rendezkedett be.58 Fürdőélet a gyógyvízzel nem rendelkező településeken A fürdők nemcsak a hévízzel rendelkező településeken váltak komoly társadalmi igény kielégítőivé. Megvolt a jelentőségük az olyan városokban is, amelyek nem rendelkeztek jelentős gyógyforrással. Két példát hozunk ennek érzékeltetésére. Az első esetünk Dél-Dunántúl legnagyobb városának, Pécsnek fürdőélete. Az 1780-tól szabad királyi város nagyon gyorsan fejlődött, 1910-re már 50 000 lakossal bíró településsé vált.59 Pécsett a fürdőéletnek már az ókori és a középkori időkben is voltak hagyományai. A városnak nem voltak gyógyvízforrásai, viszont a Mecsekről lefolyó patakok még nyáron is kielégítő vízellátást tudtak biztosítani. Az 1810-es években a város déli részein a pangó vizeket, mocsarakat lecsapolták, s a megásott kanálisba, a Pécsi-vízbe vezették.60 A lakosság fürdésre eleinte a visszamaradt vizeket vagy az ipari termelés során képződött kis tavakat használta. Ilyen volt például a Balokány, amely kezdetben a téglavető agyagigényét kiszolgáló területként működött, s az idők során egy nagy gödörré vált, amelyben több vízforrás is feltört. A Balokány tavát mára 18. században is használták fürdésre. Egy másik, az iparhoz köthető eset az a mai 6-os út vonalán fekvő hajdani Madarász- Szontagh vasgyár melletti terület volt, ahol az 1860-as évektől a térképek is jelzik a Vasfürdőt, a város talán első nyilvános strandját.61 Erről sajnos keveset tudunk, de az biztos, hogy a Vasfürdő 70-80 évig működött. Mellette vendéglő épült, amely a város ismert szórakozóhelye volt. Azonban a Balokány és a Vasfürdő is a belvárostól relatíve messze volt. Ezért is volt nagy jelentősége a központban végrehajtott fejlesztéseknek. Része volt a fürdőkultúra fejlődése annak a szemléleti változásnak, amely által a 19. század első felében egyre több közparkot, zöldövezetet, kertet alakítottak ki a város belső területein.62 Talán a legélenjáróbb ebben a folyamatban Czindery László, a Pécs melletti pellérdi uradalom földesura volt. A nagyhatalmú vállalkozónak Pécsett a Széchenyi-téren háza és számos városon belüli telke volt. Ő alakította ki a város első közparkját, a mai Rákóczi - Bajcsy - Czindery - Alsómalom utca által határolt saját telkén. Itt hozta létre a nyitott fürdőt, amelyhez egy fürdőházat is épített. Czindery halála után a fürdő és a park vejétől, báró Wenckheim Viktortól a város egyik legnagyobb vállalkozója, Engel Adolf kezébe került. Engel jelentős fejlesztésekkel bővítette azt a fürdőt, amelynek szolgáltatásai évtizedeken keresztül nagy vonzerőt biztosítottak a város lakosságának.63 Egy későbbi ismertetőből idézünk, miszerint a nagyvállalkozó „... uszodát létesített ezen kertben, ahol a honvédeket ingyen taníttatta úszni, amiért József főherceg nem is késett elismerésének kifejezést adni. Később hidegvíz gyógyintézettel és külön női fürdővel bővíttette a gőzfürdőt, mely sokáig legszebb volt a vidék hasonló fürdői sorában."64 A gyógyintézetet egy 1894. évi ismertető szerint Dr. Lőwy Lipót egészségtan tanár (egyébként Engel Adolf veje) vezette.65 Másik esetünk Délnyugat-Dunántúl egyik leggyorsabban fejlődő települése, a híres kereskedőváros, Nagykanizsa. Itt is nagy társadalmi igény jelent meg fürdőhasználatra. Sokáig a városi társadalom apraja-nagyja csak a városon keresztül csordogáló Principális csatorna vizében hűsölhetett nyáron. A két városrészt összekötő hídtól északra eső csatornarészt használták a fürdőzők, itt az 1920-as években valóságos kis népfürdő alakult ki. Egy másik megoldás volt a város szélén, egyben Zala és Somogy határán folyó Bakónaki patak vizére épített Potyli malom mellett felduzzasztott kis tó kihasználása. A tóban való mártózás viszont a korabeliek véleménye szerint inkább csak egy iszapfürdőnek minősült.Tartózkodóbb hölgyek választhatták a számukra kihelyezett dézsákat is. A házigazda és családja az őrlésen túl a fürdőzők vendéglátásával is foglalkozott. Kuglipályát létesítettek, asztalokat, padokat raktak ki, az ott helyet foglalókat gallysátrakkal védték a tűző nap ellen. „Hűvösükben egyenlőség, testvériség és szabadság honol" - írta a helyi lap munkatársa. Friss kenyér, aludttej, tejföl várta a megéhezőket, volt kéznél túró, vaj és sajt is. Nem használt azonban a látogatottságának, hogy 1907-től a csurgói főszolgabíró döntése alapján 200 koronás büntetés fenyegetett bárkit, aki a patak somogyi oldalán mászott ki a vízből.66 58 Lásd: Gidö 2011. tanulmányát. 59 Kaposi 2006.33. 60 Kaposi 2013.152. 61 Lásd például: Mnl BAML. XV. 3. 62 Mészáros 2003.188. 63 Jánosi Engel 2009.37. 64 Pécsi Naplű 1903. január 12. 65 Pécs és környéke. .. 1894. 66 Tarnöczky 2012.853.
