„Szépíteni kívánta a világot..." Rippl-Rónai József iparművészeti munkássága. Konferencia-előadások (Kaposvár, 2014)
Ritoók Pál: Hol áltt az Andrássy-ebédlő?
tezéseket feltételez. A kandalló párkányzat homlokzatát végül márványos festésű csempelapokkal boríttatta be Rippl-Rónai. A rekonstrukció során az archív fénykép alapján kivehetetlennek, megfejthetetlennek látszó technológiát márványlapokkal helyettesítettük. Az Andrássy-ebédlő rekonstrukciója művészettörténeti jelentőséggel bír. Mostantól egy nagyszerű konceptuális tervezői szempont vált bizonyíthatóvá. Űj, térformáló értékek merültek fel Rippl-Rónai iparművészeti munkásságában, melyek a korábbi megítélésünket nagymértékben korrigálják. Az ebédlő szoba tere barna lécekkel van „kontúrozva.” A négy saroknál falfelületet lezáró vázszerkezetként hatnak a függőlegesek, s mintegy alátámasztják a mennyezeti doboztetőt. Karimáját körbefutja a virágos fríz. Csak külső fény világítja be a teret. A léc-vázba foglalt nagy ablak és a mennyezet színes üvegeit összetartó ólom rajzolatba festett hullámvonalas „felhők” osztják kis részekre, sejtekre a nagyobb méretű színes üvegeket. Ezen formarendi alapelemekből, riplis felhő alakzatokból „születnek” a dekorációk az üvegen, rézvereten, tányéron, szövött frízen egyaránt. A színes nagy ablak hatalmas szólamot visz. Az egész termet betölti a rózsakerti látvány, fénykáprázat. A mennyezeti felhős üveg-égbolt talán egy puttós freskó emléke után lett gyökre vonva. A felhőformák burjánzó, vegetáló játékából áll és összegeződik panteisztikus természeti zsongássá. A tollal rajzolt ebédlő tervrajz erre az atmoszférára hangolja a képzeletet. A művészien keltett szertelenség megütközik a barna bútorokon. A szimmetrikus körvonalú szekrény felületére rakott sárga veretek csupán „csiklandozzák” a komor tömeget. A fénnyel pillanatonként változó színpompás dinamizmussal szembekerül a statikus állandóság. Ebben a térbeli státusban lelhető fel a levallois-i kápolna élményének reinkarnációja. Ott nem volt meg az üvegablak gazdag varázsa, csak szolid misztikával, a klasszicista templom lehetőségén belül. A „Vörös ruhás nő” behelyezését értelmezhetjük profán oltárképként is. Az itt leírt kontrasztos térhatás később visszatér a Róma-Villában. (57. kép, Id. színes melléklet) A berendezést elemezve vehetjük biztosra, hogy Rippl-Rónai féle sajátossággal van dolgunk. Az otthonára kényesen vigyázó művész választott, adaptált régi stílbútorokat. A példánkban egy paraszt-barokk, fekete kredencet. Szerette, s családilag is kötődött hozzá. A személyiségjeggyel bíró bútort beállította az általa élénk színűre („durranósárgára”, vagy kékre) festett, hamis boltívesre lekerekített térbe. A bizarr eljárás Rippl-Rónai modernizmusából következő gesztus. Ez a mentalitás a nabiknak azon ágával rokon, akik olyan ősképeket szerettek, mint a régi korok naiv, provinciális művészetének formakincse. Ilyenek Maurice Denis, Paul Sérusier , Kerr-Xavier Roussel, Georges Lacombe és a fiatal Aristide Maillol. A „Szobarészlet” (1910 k.) című festmény pontosan illusztrálja a tárgyalt képletet. Általa a művész a múlt és jelen szimbolizmussal ábrázolt viszonyát, játékos balanszát fogalmazza meg. A belőle adódó „egyensúly-gondolat” Rippl-Rónai ars poétikájaként is értelmezhető. (58. kép, Id. színes melléklet) E szavakkal búcsúzott Rippl-Rónai az iparművészeti törekvéseitől: „Itt kezdődött tehát iparművészeti munkálkodásom, mint említettem, egyrészt kereskedői kicsinyes bizalmatlanság okából s végződött szintén kicsinyes, kereskedői ízlés és észjárás nyilvánulásai miatt, melyekkel végre is nem volt már kedvem küzködni.(sicl) Hogy mily nehéz ott produkálni valami újat, ahol minden újszerű iránt ösztönszerű irtózást éreznek a konzervatív természetű intézőkörök, azt mindenki keservesen tapasztalta, aki valaha valamilyen újítást kívánt létesítem.. .”104 * 104 In: Rippl-Rónai József Emlékezései. Budapest, 1911. Nyugat kiadása. 9495. p. 45
