„Szépíteni kívánta a világot..." Rippl-Rónai József iparművészeti munkássága. Konferencia-előadások (Kaposvár, 2014)

Földi Eszter: "Szebb mint egy festett kép". Rippl-Rónai József "tapisszériái" és Aristide Maillol szőnyegei

A középkori szőnyegek tanulmányozása nyújtotta a közvetlen inspirációt, hogy maga is szőnyegkészítésbe fogjon. így vélekedett: „A szőnyeget tekinthetjük monumentális festészetnek ... szebb, jelentősebb művészet, mint a festett kép.. ”54 Az esztétikai megfontolások mellett azonban Maillolt egy nagyon fontos ok, mondhatni benső késztetés is vezette a szőnyeg műfajához. Ekkoriban festett képein nagy méretben kísérletezett a csoportfűzéssel, alakok szerepeltetésével, ami saját bevallása szerint komoly nehézséget okozott neki. A szőnyegtervezésben azonban megtalálta a komponálás lehetőségét. „Nem találtam meg a kifejezést a festészetben, megtaláltam viszont a szőnyegben”, vagy: „a szőnyegek révén kezdtem el kompozíciókat csinálni (komponálni)”.55 Valóban, Maillol a szőnyegein - néhány kivételtől eltekintve - ugyanazt a témát variálta: vagyis a szabadban ábrázolt női alakokból álló csoportot, négy, de néhol akár hét alakot elhelyezve a képtérben. Az alakok elhelyezésével, egymáshoz való viszonyukkal kísérletezett az egymás után következő szőnyegeken, míg egyre egyszerűbb, letisztultabb, világos csoportfűzésű, könnyed kompozíciókat teremtett. A szereplők csendes, elmélyült tevékenységekbe merülnek: sétálnak, zenélnek, olvasnak, gyümölcsöt szednek (Pl.: Fiatal lányok parkban, 1893, Az elvarázsolt kert, 1895, Fiatal nők parkban, 1895, A könyv, 1895, Zene vagy Nők koncertje, 1895-1902, Zene egy unatkozó hercegnőnek, 1902 k.) A szőnyegeken feltűnő „csendes rituálék” szinte kínálják a szimbolikus olvasatot, a sejtetés ösztökéli a további értelmezést. A hátteret a középkori millefleur szőnyegekről ismert dús vegetáció alkotja, ám egyre inkább csak jelzésszerű a természet megjelenítése.

Maillol szőnyegei nem szövöttek, hanem hímzettek. Point láncé öltéstechnikával, vagyis egymás mellé öltött hosszúkás, nagyjából egy centiméter hosszú öltésekkel

54 Cladel im. 50.

55 Idézi Cladel lm. 50.

készültek. A Maillolra nagy hatást gyakorló Emile Bernard is ezt a technikát használta. De míg Bernard-nál - az olcsóbb kivitelezés mellett - az indokolta ezt az eljárást, hogy a festményein is használt ecsetjárást így tudta a legjobban imitálni, addig Maillolnál a hímzésnek kizárólag anyagi okai voltak, a vágya a középkori szőnyegekhez hasonlatosan szövött szőnyeg volt, ám erre nem volt pénze. Ha már szőni nem tudott, nagy súlyt helyezett - a középkori kézművesek mintájára - az elkészítés folyamatára: nem elégedvén meg a kereskedelemben kapható, rossz minőségű fonalakkal, maga készítette szőnyegei alapanyagát. 1893-ban Maillol visszatért Párizsból szülőfalujába, Banyuls-sur-Merbe, és ott szőnyegműhelyt rendezett be, helybéli lányokat alkalmazva a hímzésre. A környéken maga vette a fonalakhoz a gyapjút, a festéshez szükséges növényeket is maga gyűjtötte és dolgozta fel festéknek, majd a festéssel is ő bajlódott.

A szőnyegek elkészítéséhez először kisméretű tervet rajzolt - ezeket mutatta be a reménybeli megrendelőnek - majd olajban színvázlatokat készített hozzájuk. A megvalósult szőnyegek színei azonban gyakran eltérnek a színvázlat színeitől, hiszen Maillol a műhelyben, a hímzést felügyelve adta meg a végső instrukciókat. A hímzés egy az egyben méretű kiviteli rajz alapján történt. Több esetben beiktatott még egy fázist az előkészítés során: a tervet cinkográfiában is elkészítette, bizonyára a körvonalak és ezáltal a kompozíció tisztázása érdekében.

Maillol első szőnyegét vagy szőnyegtervét 1893-ban állította ki a Salon National des Beaux-Arts kiállításának iparművészeti, „árts décoratifs” részlegében.56 Ez volt az

56 Az 1893-as kiállításon „Essai de tapisserie" (kb.: szőnyeg-kísérlet) címmel állított ki egy művet. A legújabb kutatás ezért arra következtet, hogy ez vagy szőnyeg-terv lehetett, vagy egy kisméretű első próbálkozás. Ursel Berger: „Plus beau qu'un tableau". Les tapissehes de Maillol. In: Aristide Maillol. Catalogue deposition. Édité sous la direction de Ursel Berger et Jörg Zutter. Flammarion — Musée des Beaux-Arts de Lausanne, Paris, 1996. 30-31.

25