„Szépíteni kívánta a világot..." Rippl-Rónai József iparművészeti munkássága. Konferencia-előadások (Kaposvár, 2014)
Csenkey Éva: Rippl-Rónai József kerámiái - tények és feltételezések
/ Csenkey Eva: Rippl—Rónai József kerámiái — tények és feltételezések I gén, tény, hogy Rippl-Rónai József iparművészeti tevé- I kenysége életművének csupán egyik része, és a mindennapi életre „alkalmazott” művészetének is csupán csak egyik részletét képviselik kerámia művei. Az is közismert, hogy igen kicsiny azoknak a kerámia műtárgyaknak a csoportja, amelyeknek nyilvánvalóan ő volt az alkotójuk, még Párizsban, majd itthon, a pécsi Zsolnay gyárban. Azonban nem csupán néhány szignált, datált művel járult hozzá az „Art Nouveau” meghonosításához, hanem a Zsolnay műhelyek alkotó légkörében, az anyag és a technika kifejező- eszközeit megismerve, Rippl-Rónai jelentős, bár még nem teljesen tisztázott szerepet játszott a pécsi gyár szecessziós stílusfordulatában is. Az 1898-1899 között születő új típusú műtárgy sorozatok ismeretlenül maradt „tervezői” között ő is szerepel, bár ennek bizonyításával eddig is csak próbálkoztam, és most is csak vitára bocsáthatom feltételezésem indokait. Lazarine Boudrion a fali kárpitokat, hímzéseket Neuillyben, a közös otthon falai közt kivitelezhette. Azonban a kerámia képek, tárgyak megvalósításához (akárcsak az üvegek, vagy bútorok esetében) külső műhelyeket kellett igénybe vennie. Az 1897-ben S. Bing szalonjában kiállított „emailszerű majolika dekorációi” elkészítése során, a titokzatos „Bois laboratóriumban” már megtapasztalta a művész és a kézműves mester, az „artist” és az „artisan” egymásra utaltságát. Az anyag és a mesterség ismeretén alapuló műtárgytervezés volt a francia kerámiaművészet sikerének kulcsa, ezt tartotta követendő példának Radisics Jenő már 1889-ben, a párizsi világkiállításról írott (minisztériumi) beszámolójában. Ezt szorgalmazta Zsolnay Miklós is 1897-ben, amikor édesapjától, Vilmostól megkapta a cégvezetői felhatalmazást, és Rippl-Rónai Józsefet Párizsból Pécsre hívta, felajánlva különleges új technikáik felhasználását. Gróf Andrássy Tivadar mecénáshoz illő megrendelésének teljesítése során „toppant be” a Zsolnay gyárba Rippl- Rónai József, a kölcsönösen ígéretes közös munkák helyszínére. A budai palota kisebb ebédlőjébe szánt étkészlet első tányérja, hátoldalán a „Rippel Rónay XI 897” mázba írt felirattal, Amerikát is megjárva, immár visszatért szülőhelyére; a Gyugyi gyűjtemény állandó kiállításán dokumentálja az együttműködés kezdetét. Fontos kiállítások katalógusai, publikációk ismertetik az „Andrássy szervizhez” tartozó, részben a későbbi évek során kivitelezett tányérokat, valamint a Pécsett készített, ugyancsak jelzett egyedi műveket. Azonban homály fedi Rippl-Rónai azon tevékenységét, amit 100 évvel későbbi szóval „gyártmányfejlesztésnek” neveznek. Mattyasovszky Zsolnay Margit emlékirata ugyan megemlíti, hogy „ő indította meg a szecessziós virág alakú csészék és kis vázák sorozatát”, de a gyári Facon könyvekben ennek nincs nyoma, - bár más tervezőket is ritkán jegyeztek be, az új, szecessziós tervezők forma „mintáinak” nevesítése is utólagos. (6. kép) Az attribució mindig kényes-kétes feladatát a kerámia manufaktúrák esetében még a márkajelzéssel összefoglalt közös eredmény személyekre bontása is nehezíti. Még sem megoldhatatlan feladat. A magam részéről már voltam oly „merész”, hogy néhány tárgy esetében megkíséreltem ezt. Néhány tárgy esetében közvetlen kapcsolatot lehetett találni Rippl-Rónai tervezői szerepére, mint például a pécsi 13
