Király István Szabolcs: A magyar mezőgazdaság gépesítésének múltja a kezdetektől 1989-ig (Kaposvár, 2013)
4. Mezőgazdasági erőgépek
A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG GÉPESÍTÉSE 4. Mezőgazdasági erőgépek Az erőgépek alkalmazása a mezőgazdaságban összefüggött a munkagépek megjelenésével. Évezredek teltek el, míg az ember és az állat izomerejét, a természeti energiákat (szél, víz) az ember által alkotott - széleskörűen elterjedt - gőzgép, majd belsőégésű és villamos motor pótolta. A hőerőgépeket a növekvő szükségletek hozták létre először az iparban, majd a mezőgazdaságban. A későbbi alkalmazásnak a mezőgazdaság speciális igénye volt az oka. Az itt üzembe helyezett gépek teljesítményigénye általában nem haladta meg a 20-25 Le-t (14,7-18,4 kW), kivitelükben alkalmazkodni kellett a szélsőséges körülményekhez (por, víz, hőmérsékletváltozás). Egyszerű felépítésűeknek és könnyen karbantarthatónak kellett lenniük, hiszen a gépekhez értő szakember kevés volt. Fontos feltétel volt, hogy a termelés időszakos jellege miatt, a jobb kihasználás érdekében szállítható (mobil) kivitelűek legyenek. A legősibb erőgépeket az emberi vagy állati izomerő, illetve a víz, a szél energiája működtette. A szakaszos mozgást az időszámítás előtti évszázadokban váltotta fel a forgómozgást biztosító fogaskerék őse. A kapcsolódó kerekekre erősített csapok és orsók tették lehetővé az energia átvitelét a munkagépre, amelyet kezdetben termények őrlésére, vízemelésre, majd olajütésre, cséplésre használtak. (33. ábra: Kézi hajtású vízemelő, Lasteyrie 1820) Az emberi erő különleges felhasználását jelentette a taposókerék, amelyet belső vagy külső elhelyezésű létrafokokra állva az ember súlyának folyamatos áthelyezésével forgatott. 33. ábra: Fa-fogaskerék hajtású vízi emelő (18. sz.) 61
