Király István Szabolcs: A magyar mezőgazdaság gépesítésének múltja a kezdetektől 1989-ig (Kaposvár, 2013)
7. A szállítás-anyagmozgatás gépesítése
Király István Szabolcs A mezőgazdasági szállításban a 60-as évek közepétől növekvő szerepet játszottak a tehergépkocsik, számuk 1965 és 1975 között megháromszorozódott, de az 5 tonna hasznos terhelést szállítani képesek aránya még 1975-ben is csupán 10,5% volt. A fixplatósok mellett nagyobb szerepet kaptak a hidraulikus ürítésűek, a billenőplatósak. A 70-es évek végén arányuk már meghaladta a 25%-ot. A 3,5 és 5 tonna teherbirású tehergépkocsik között a legismertebb márkák a következők voltak: Csepel, IFA, Skoda, Zil. A mezőgazdaságban speciális teherautókat is üzemeltettek (műhelykocsi, üzemanyagszállító, dömper stb.), ezek aránya 5-7% volt a 70-es évek végén. A teherautók számának és teljesítményének növekedése tette lehetővé, hogy a traktorok szállításában való részvétele a 70-es években csökkenhetett. Ez nagyon fontos eredmény volt, mert ez által az egyes munkák optimális időben való elvégzésének feltételei javultak. A szállítás szerves részét képezte a rakodás, ami a teljes szállítási idő mintegy felét képviselte a 60-as évek végén, ez a rövidebb távolságok esetén nőtt. A tsz-ek megalakulásuk után arra törekedtek, hogy először a fogatokat pótolják, így szűkös forrásaikat traktorok, pótkocsik vásárlására fordították inkább, így a rakodás többnyire kézi erővel történt. Ez idő tájt csupán a szerves-trágya rakodásánál láthattunk traktorra szerelt (Zetor 25-K), vagy vontatott NUJN, illetve UNHZ - jelű csehszlovák gyártmányú markoló-rakodókat. A magyar DUTRA-3500-as önjáró forgórakodó 65 t/órás teljesítményével és kedvező üzemeltetési költségével a jobbak közé tartozott, de közel félmillió Ft-os ára sok gazdaság számára megfizethetetlen volt. Gockler Lajos kutatása szerint 1968-ban a kézi rakodás költsége 8,30; az önjáró rakodók és a traktorral működtetteké 1,80-2,10 Ft volt tonnánként. A géppel rakott anyagok közül a szerves-trágya képviselte a legnagyobb hányadot (35-40%); az építőanyag mintegy 25-30%-ot, a többit különféle mezőgazdasági, termények, termékek (műtrágya, szemes-termény, laza, vagy bálázott szálas anyagok stb.). A rakodás gépesítése alapvetően befolyásolta a szállítás hatékonyságát, együtt az üzemeltetési költségek több mint felét - 1740-2610 Ft/ha - képviselték.262 A rakodást és a szállítást még 1975-ben is a viszonylagos korszerűtlenség, elavultság, a hatékonyság alacsony foka jellemezte. Az AKI kutatása szerint a pótkocsi állomány 30, az erőgépek 20 és a tehergépkocsik 17%-a nullára amortizálódott. Ezek már kisebb teljesítményre voltak csak képesek, de még a jó állapotban lévő erőgépeket, pótkocsikat, rakodógépeket sem használták ki. így ez utóbbiak az optimálisnak tekintett 60-80 t/óra teljesítmény helyett 25-30 t/óra teljesítményt nyújtanak. Mindez a komplex gépesítettség elérését, illetve annak hatékonyságát rontotta. Pl. a nagyobb teljesítményű, áteresztő- képességű betakarítógépek állni kényszerültek az elégtelen szállítási teljesítmény miatt. Bár az önjáró rakodógépek (pl. FRAK-B) hazai gyártása - a KGST profiltisztítás miatt - megszűnt, a tehergépkocsikra szerelhető hidraulikus működtetésű kanalas, villás rakodógépek nagy segítséget jelentettek a mezőgazdasági fuvarozásban. (A KCR-típusú forgógémes rakodókat a Kaposvári Mezőgép Vállalat gyártotta licenc alapján.)263 Tulajdonképp a nagyteljesítményű betakarítógépek is rakodást könnyítik meg azzal, hogy több munkamenet összevonásával juttatják a terményt a pótkocsira. (Járva szecskázók, kaszálva rakodók, bálázók stb.) A 60-as évek elején üzembe állított pneumatikus gabonaszállítók nagy segítséget jelentettek a többszintes, régi gabonatárolók feltöltésénél. Az 50-60 kg-os gabonás zsákokat régebben emberi erővel vitték fel az emeleti szintekre is. Az általánosan elterjedt PGSZ-10-12 gabonaszállító garatjába ömlesztik a gabonát, aminek egyenletes adagolásáról egy cellás adagoló gondoskodik. Innen a termény a venturi csőbe hullik, ahol a 276
