Fiatal középkoros régészek IV. konferenciája. Tanulmánykötet (Kaposvár, 2013)
Szalai Emese: Keleti import áru a török kori Gyuláról
Fiatal Középkoros Régészek IV. Konferenciájának Tanulmánykötete. Szerk.: Varga Máté Kaposvár, 2013 159-172 Keleti import áru a török kori Gyuláról SZALAI EMESE ELTE BTK Régészettudományi Intézet, Magyar Középkori és Kora Újkori Régészeti Tanszék H-5600 Békéscsaba, Dr. Becsey Oszkár u. 47., szalai.emu@gmail.com Szalai, E.: Oriental import goods from the Ottoman-period Gyula Abstract: The aim of this paper is to present the most valuable ceramic pieces from the excavations of Gyula Castle (1956- 61), led by Nándor Parádi. It contains the examination of 17 pieces in all, from the groups of Iznik ware, Chinese celadon, porcelain ware and the so-called „Persian"fayance from the 16th—17th centuries. Keywords: ceramics, 16th—17th centuries, Great Plain of Hungary A lelőhely Gyula városa ma az ország délkeleti határszélén, Békés megyében található. A ma is jelentős alföldi város a Fehér-Körös bal partján jött létre. A középkori mezőváros egyik része Békés vármegye, a másik pedig Zaránd vármegye területén állt, a Békés megyei rész az egri, míg a Zaránd megyei a váradi püspökséghez tartozott.1 A vár körül elhelyezkedő település már annak felépülése előtt is létezett: első okleveles említése 1313-ból származik, ekkor Julamonostora-kér\t olvashatjuk nevét. Az elnevezés eredete az itt álló, Gyula nevű Árpád-kori birtokos által alapított bencés monostorra utal, mely a Váradról Temesvárra vezető út átkelője mellett helyezkedett el. A monostor megszűnte után, de még 1313 előtt a település uradalmi központ lett. Hatalmas méretű uradalma két megyére terjedt ki, és három mezőváros tartozott hozzá: Gyula, Békés és Simánd.1 2 A település a 15. század elején nyerte el a mezővárosi rangot - 1405-ben civitasként, 1419-ben oppidumként szerepel a forrásokban.3 Ugyanebben az időben kezdődhetett meg a várépület felépítése is a város területén belül, de a lakónegyedektől elkülönítve, a Fehér-Körös árterének egyik kisebb szigetén. Az építkezést valószínűleg Maróti János macsói bán rendelte el, aki a birtokot 1403-ban Zsigmond király adományaként nyerte el.4 A oszmán csapatok 1566-ban hosszú ostrom után, Petrev temesvári pasa vezetésével sikeresen bevették a várat. Az addig határvárként fontos szerepet játszó Gyula ezután is jelentős funkciót töltött be: szandzsákszékhelyként számos katonának, hivatalnoknak és azok családjának adott otthont.5 A várban állomásozó katonaságról 1591-ből értesülünk először. Az ekkor készült zsoldösszeírás 609 védő és dzsámialkalmazott nevét tartalmazza, nem szól viszont a tüzérekről, akiket nem készpénzzel, hanem tímárbirtokkal javadalmaztak. Velük együtt a katonaság létszáma 610-620 főre tehető.6 A rögzített adatok alapján megállapíthatjuk, hogy ekkor Temesvár után Gyula rendelkezett a második legnépesebb őrséggel. A következő ismert zsoldlista keltezetlen, valószínűleg 1621 körül készült. Eszerint ebben az időben 797 katona alkotta az őrséget, akik mellett 8 vallási alkalmazott is tevékenykedett a várban.7 Ezután már csak az 1628-1630 körüli időszakból ismerünk pontos adatokat, ekkor 890 katona mellett 13 főnyi dzsámialkalmazott alkotta a várbeli személyzetet.8 Az elfoglalást követő 129 év során a vár egyszer sem cserélt gazdát, visszafoglalására csak 1695-ben került sor. A 18. század folyamán az épület fokozatosan elveszítette hadászati szerepét, gazdasági célokra alakították át. Használata a következő évszázadban is folyamatos volt, lakottsága pedig csak 1905-ben szűnt meg.9 1 Blazovich 1996. 123. 2 Blazovich 2002. 44. 3 Blazovich 2002. 137. 4 A várépület részletes építés- és birtoklástörténetét lásd: Feld 2000., a török korra vonatkozóan pedig: Gerelyes 1989. és Gerelyes 1996. 5 Erre vonatkozóan lásd: Káldy-Nagy 1982. és Hegyi 2007. 6 Hegyi 2007. 1467. 7 Hegyi 2007. 1469. 8 Hegyi 2007. 1475. 9 Parádi 1966. 161.
