Horváth János: Rippl-Rónai József iparművészeti munkássága, az Andrássy-ebédlő (Kaposvár, 2013)
Rippl-Rónai József vallomása az iparművészeti munkásságáról
szárnyaira kétoldalt szimmetrikusan egy-egy rézlemezből kivágott díszveret van szegezve. Oxidált felületével, rózsafa formájával nagyon dekoratív hatást kelt. Japános, szecessziós vonalvezetéssel, telt sziluettben helyezte ott el a művész sajátos, egyéni formajegyét. A szekrény nyitott részei, mint az oldalsó és középső polcok, sötétségükkel emelik ki a nagy rézveretek hatását. A függőleges és vízszintes állású, tágas dobozok üregei a felületi dinamikát fokozzák. Felül, középen keskeny, mellvédszerű oromzat koronázza a bútort, rajta „töklevél" formájú rézveretes frízzel. A fiókok kulcsveretei két darabból álló rézlevelek. A kis szekrény szerkezete függőlegesen hármas osztású. Abban tér el a nagy szekrénytől, hogy nincsenek felső polcai. Közepén az ajtó egész felületét centrális díszveret, a rézlemezből kivágott virágfa motívum uralja. Az asztal legyártása közben az„artist és artisan" közötti sajtóháború tört ki.'1 Az alkotói minőséget meghatározó jelzőket Rippl-Rónai vezette be Bing nyomán, úgy mint művész, illetve műiparos ember. Rippl az „artist, az asztalt mint központi elemet, a térközpontba állította egy nagy kerti fa szimbólumaként. Az asztaloknál szokatlanul „csak"egyetlen lábat rajzolt, mint a fa törzsét. A vaskos láb alul gyökérszerűen ágazik szét az ovális talapzaton. Felül szintén ágakra bomlik, s úgy tartja a háromméteres asztallapot, mint a lombkoronát. A tervezett lábat faragással lehetett volna legyártatni. Thék Endre, az „artisan", megállapította, hogy a középre kigondolt lábazat nem képes stabilan tartani a lapját. A művész viszont ragaszkodott az organikus kiképzéshez. Végül is be kellett látni a szerkezeti problémát, s elfogadni a konstruktív szellemű átalakítást. Thék átszerkesztésével az alsó-felső „gyökerek", illetve „faágak" szép ívben hajló, hullámzó ívű támpillérekké egyszerűsödtek. Elölnézeti és oldalnézeti állásban így is a tervnek megfelelően, szimmetrikus fa körvonala rajzolódik ki. A polémia eredménye a fényképekről ismert letisztult, egyéni szellemű, elegáns bútor. Rippl-Rónai székterveit viszont, talán az egyszerűnek vélt biedermeier jellegük miatt, nem valósították meg. Fielyette a többi bútor stílusát megbontó, angol „vindsor" típusú gyári terméket, karfás, esztergált lábú, bőrpárnás széket választott Andrássy.11 12 „Az iparosnak furcsa volt, hogy szinte minden gyalulökését, üvegdarab-összeillesztését más valaki diktálja, a legapróbb részletekig másképp kell azt csinálni, mint ahogy szokta. És olyan valaki diktál, aki maga nem is ért a gyaluláshoz vagy az üvegdarabok összeillesztéséhez és nem hiszi el, hogy az általa kívánt üvegdarab nem létezik s nem akar semmi áron beleegyezni, hogy egy másféle - nem más szinü, csak más felületű vagy vastagságú - üvegdarab kerüljön az illető ablakrészbe. Az összeütközések elmaradhatatlanok voltak..." A Zsolnay porcelán étkészletről sajnos még fényképünk sincs, amely alapján elképzelhető, hogyan nézett ki asztalra szervírozva. A bútorral együtt elpusztultak. Alig több, mint 10 db mintadarabként készült tányér maradt fenn az utókorra. Jellegzetességük a hullámzó vonallal rajzolt virágok. A dekor formavilága puha, kövér felhőkre emlékeztet, illetve a jellegzetes Rippl-Rónai-motívumkincs felhő formákból van eredeztetve, 11 Művész és mesterember. - Rippl-Rónai contra Thék. Magyar Ipar. 20. köt. 1899.7.130-133. p. 12 H. Bognár Zsuzsa: Egy szék ürügyén az Andrássy-ebédlőrői. Ars Decorativa 18. Budapest, 1999.
