Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)
Szótár
E,É Andocsra, mer Kalocsán a nép má igön épajkosodott. elpásztorol épásztorull (épásztorúsz, épásztorúnak) i. ’aprójószágot, kisgyermeket megőriz’. Mégiscsak jó az öreg a házná, épásztorújja a gyerököket. - Főznöm is köllött, mög azér az udvaron épásztorúni ja csibéket. elpilled épilled (-ok, épillecc, épilledő, épilleggyön) i. eltikkad’. A naty fóróságba épilled a jószág. L. pilled. Vő. OrmSz. 436. pilled; SzegSz. 1.352 elpusztulgat épusztakolódik, épusz- takodik (épusztakolócc, -ó, -ol, épusz- tákológgyon) i. ’vmi lassacskán elpusztul, szétbomlik, összeomol’. Mikor má nem lakták annyiján ászt a Lukafát, épusztakolóttak a házak is. L. pusztulgat elregget éregget (-ök, éregecc, -ő, -öl, éregessön) i. ’elrekeszt’. Ereggettem a malacokat [ti. külön ólba zártam]. - Vót ék kis foló árok, asz reggették é ja népek. - Abba tuttak kendört ásztatni. elrifol ériful, érifull (érifúsz, -ó, érifújjon) i. ’ruhát elszaggat, tönkretesz’, rossz. Erifúta ja szép selömkendőmet a mónyem. elrúg érug, elrúg ts. i. ’tehén, ló idő előtt ellik, elvetél, abortál’. Erukta a borgyujját. - Elattam a Szödröst [ló neve], mindég érukta ja csikót. elsenyved ésemved i. ’elzsibbad’. Usz szók. Akkor ésemved mind a két kezem. L. senyved. Vő. ZsNyj. 163. elsenved elsikul ősikul, ésikull (ésikújjon) i. ’a szürke felhő az eget egyenletesen betakarja’. Hetes esső lösz, nagyon ésikút. Vő. ZsNyj. 164 elsokall ésokall ts. i. ’megelégel’. Addig-addig zsarúták szögén cselédöt, még ügyé éccér ajis ésokáta. Vő. ZsNyj. 164 elsőbéres ésőbérös, elsőbérös (-ök, -se) fn. ’ökörrel dolgozó uradalmi cseléd, aki a béresek közt mezei munkában és a szekérsorban elől halad’. Szoc. [Ha az öregbérös, vagy az elsőkocsis nem volt jelen a munkánál, övé volt a parancso- lási jog. Egyes pusztákban ő kalapálta az ébresztőt, reggeli időt és ebédidőt is. Illetménye Vi hold földdel több volt.] Az ésőbérös mönt ellü. Neki köllöd barázdám. Ü huszta kijaz eső barázdát. elsőcseléd ésőcseléd (-ök, -öl, éső- cseléggye) fn. ’uradalmi cseléd, aki a majorbéli munkákat közvetlen irányítja’. Szoc. [Bére 1 v. xh hold földdel, 4-8 q gabonával több, mint a közcselédé.] Elsőcselédnek számított a majorgazda, hajdú v. öregbérös, csősz, gépész, kovács, bognár, első kocsis, első béres. elsőember ésőembör L. elsőcseléd első háború eső háború (-jja, -jjuk) fn. ’első világháború’. Apánk az eső háborúba esött é. - Az eső háborúba a szerbök Szigetöt (Szigetvárt) is mökszáták. - Az eső háború mi vót, Pijavéná harcú- tam, a másodigba mög az orosz fronton. elsőhasú elühasu, elühasi mn. ’először ellő állat’. Nr. Az elühasi tehénből kábosztásküjet tösznek a jászolba, hogy asz nyájjá mög először. Né a borgyaját. Asz szokták mondani, akkor szöléd lössz a tehén. Nem lösz rugós. L. előhasú üsző, előhasú disznó. Vő. OrmSz. 125; SzegSz. I. 349 elsőkapás ésőkapás (-sa) fn. ’az egy csoportban kapáló napszámosok v. summások közt, a mindig élen haladó kapásleány’. Szoc. [Az uradalmi mezőn dolgozó napszámoslányok közül a legügyesebbet állították az élre, ő diktálta a munkairamot. Fél napszámmal több volt a fizetése.] Szemmártomba sokájig a Gazdag Margit vót az ésőkapás. - Az 84
