Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)
Szöveges nyelvjárási szemelvények
részüket. Vizvárru, mög nem tóm áru a részrü gyüttek. Mög ezök a zalajiak. Mög gyüttek onnaj pokóbu tótok is. Mére vannak azok a tótok? Komárom felü. Mög Molnári. Tudod hum van az a Molnári? Saséfelejtöm el, nagyon viséték a sárga cérnakendőt. Egész évön áttu benne vöt a szóma a szobába. Áztat előtte nap kidopták. Akkor mögen behorták, mind az álatoknak, bealmútak. Nem ám szalmazsák vagy ágy, mim mast a munkásoknak! Hanem be vót almúva teljessen nekik. Hosztak magukká pakrócot, azon hevertek a fődön egymás után, asszony, embör, gyerök. Akkor ététeg bóhává. Utyhogy a végin nem tuttak hun alunni, akkor émenkűtek áfák alá, mög a cselétszénák közé. Ott aluttak a szénásputrigba, mer aférög máj mögötte ükét. Éjjé azér nem tuttak alunni, mer a bóhák máj mögötték ükét, nappá mög dógosztak szögényök. Akkor a végim má lázottak. Kosztot ujjant attak nekik, hotyha mögdöglött éggy ökör. Akkor asztat fődarabúták, és mökfőszték. Akkora csontog vótag benne, isten bocsássa mög...! A leksoványabb ökröket... Szemmártomba vót erdő, de a legrohattyabb agárcatüskét hoszták nekik. Utyhogy, alik tutták a szakácsnők összevágni. Egy érdömös fát nem attak nekik. Akkor vót nekik égy éccörü tányér, vacs csajka. Csak belemeritötték nekijjük. Asztán ki mére tudott..., fára, téglára, fődre lételepöttek és öttek. Nem vót asztal, hogy asztalná ötteg vóna. Sokat, nagyon sokat szemvettek abba az üdőbe a munkások is, viszont sokat a cselédök is. A pusztába monták úgy is: hónaposok, honapszámosok. Az ég és ugyanaz. Summás. Várhegyi Vendelné Eperjesi Teréz 49 év. 1965. Kisszentlászló-puszta, Szentmiklós- puszta, Szentmárton-puszta (Mesélj arról, hogy mi történt, amikor napszámba jártál a báróékhoz?) Hátmá napszámba jártam. Jártam iskolába is, na de jártam napszámba is. Lőhettem talán uty tisz-tizénkét éves ? Polvaligba szoktunk járni agéphöl. Nyárom mög, mikor a cséplésneg vége lőtt, akkor trielöznijártunk a maktárp állásra. Mék kisseb vótam, má jártam Márcodón is napszámba. Utánna kerűtünk Szemmártomba. Akkor mök hát a báró Bidérmanná szoktung dógozni. Apám ot szógát, és Így ot jártunk napszámba. Es hát kriminálizs vót a báróné. Uty kerűtem a Julcsa néniből, hoty hát má nem bírták ezök a nagyob lányok, az üdősebbek. Mégis hát ők má nem fogattak uty szót sé. Szóvá, nem akartak ot lönni, mer nagyon nehéz munka vót is. [Sic!] Émöntek és akkor két kissebbőnket álitottag be oda. Akkor az éggyik émönt, magam marattam ottannék. A Julcsa néni majorosné vót. Baromfijakat nevét a bárónénak. Röngetek sokpujka, tik...! Utyhogy ezökre. Mindé neköm éggyedü köllött... Ötetni, ganyézni, ződet szönni nekik, vigyázni rájuk. Sokszor aszittem északannak a lábajim. Majorosné nem vót cseléd. Nem. Ükfikszfizetésözs vót. A Nyaka Gyura bácsi tesférgye. Vélekszök rá, éccér valamijér lémöntem a pusztába, mikor a báróné mönt sétáni a kutyájivá. Vót nékijje négy: Tipi, Topi, Káró, Rajnai. Káró az én naty fekete kutya vót, és úgy vót mögnyirvel, mind éggy oroszlány. Farka végén vót él lomb. Lábán vót égy gyürüszörü hagyval, és ijjem barókájja vót nékijje. Csupág mind éggy oroszlány. Az úgy vót mögnyirvel. És mind a kutyákat mök köllötöt magázni. Mindönkinek. Mindön cselédalkalmazotnak, akik a kastéba vótak is. [Sic!] Nem vót szabad a kutyáknak ászt mondani: Te! Csak: Maga! A báróné mök csak: Te! A cselédöket örektü, fijatalik tégöszte. 293
