Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)

Szótár

kocolódik koculódik, kocullódik (koc- ulócc, -ó, koculóggyon) i. 1. kocog, hosszasabban zörög’. Kocullódik a kocsi hazafelé. 2. ’kevés értékű pénzért, fillérekért alkudozik’. Azon a két pöngőn kocullódik? Tögyön rá még! [Ti. ígérjen még vmit.] Vö. OrmSz. 309

kocsi ~ (-jja) fn. ’lóvontatású, négykerekű jármű’. L. igáskocsi, parádéskocsi, deszkáskocsi, karfáskocsi, platóskocsi, spediterkocsi, pőrekocsi. Vö. OrmSz. 309; SzegSz. I. 787; ZsNyj. 134

kocsiplacc ~ fn. ’hely a majorban, ahol használaton kívül a kocsik, szekerek egymás mellett állnak’. L. kocsiplacc kocsis ~ (-sa) ’lovakkal, kocsival dolgozó uradalmi cseléd, aki mezei, vontató és szállító munkát végez’. Az öreghérös a kocsisoknak parancsát. - Mikor má leventébe jártam, lőttem bérös. Azutám mikor lészerétem má a katonasáktu, kaptam lovakat és lőttem kocsis. Am má kicsit izéssabb, rangossabb vót. L. igáskocsis, parádéskocsis. Vö. OrmSz. 311; SzegSz. 1.793

kocsisgazda ~ (’-jja) fn. ’az igásko- csisok közt első, aki az öregbéres távollétében a kocsisok munkáját irányítja, a munkában (szántás stb.) élen halad’, ritk. L. elsőkocsis

kodácsol kodácsul, kodácsull (kodá- csúsz, -ó, kodácsújjon) i. ’kotkodácsol (tyúk)’. Kodácsúnak a tikok. Talán férög [róka, karvaly stb.] bántya ükét? L. kodál. Vö. SzegSz. I. 794

kodál ~ kodáll (kodász, -ó, kodájjon) i. ’kotkodácsol (tyúk)’. Kodál a tik, talám, má étojt. L. kodácsol. Vö. OrmSz. 311; SzegSz. I. 794; ZsNyj. 134. kodákol kódorint - (kódorinc, -ó, -ol, kódorin- cson) i. ’vmi eszközzel, leginkább bottal megüt’. Ódába kódoréntotta a kutyát. - Fejbe talátam kódorintani a gúnarat, minygyá főfordút. L. kólint. Vö. OrmSz. 311; 312 kohonyál ~ kohonyáll (kohonyász, -ó, kohonyájjon) i. ’kézzel fejbever’. Má attu is buta azagyerök, mindék kohonyájják.

kókányol kókányul kókányull (kóká. nyúsz, -ó, kókányujjon) i. ’hosszú bottal ver (embert, állatot, gyümölcsfát)’. Kókányulli a disznókat. - Valaki kókányúta a diját. Vö. OrmSz. 311

koldus kódis (-sa) fn. 1. ’szegény, kéregető ember’. Régön nagyon jártak a kódisok. 2. mn. ’rokkant, testi hibás (ember v. állat)’. Én foggyak évvé a kódis kezemmé? - Kódis lábú álat. Vö. OrmSz. 312; ZsNyj. 134

koldustetű kódistetü fn. ’farkasfog (gyomnövény) (Bidens tripartita)’. Telli vagyok kódistetüvel [ti. a bogáncsszerű termése a ruhájába ragadt]. Vö. OrmSz. 312; SzegSz. I. 798

kólint ~ kólint (kólinc, -ó, kólincson) i. ’vmilyen eszközzel, leginkább bottal megdob’. Fejbe kólintották. L. kódorint. Vö. OrmSz. 312; SzegSz. I. 799

kólika ~ fn. 1. ’juh- és sertésbetegség, melynek jellemző tünete, hogy az állat nem tudja felemelni a fejét, esetleg körbe- forog’. Disznó ha kólikás, vagy mökkergűt, mök kő repögetni a fülét. 2. ’gyermekbetegség’. Sok piciny még a köröszcségöt se érte mög, vatyfokta ja frász, vagy a kólika vitte é.

kolomp ~ (-tya) fn. ’a legelőn tartott tehenek, tinók egyikének nyakába akasztott réz v. vaslemezből alakított öblös harangféle’. Nr. [Egy nyájban általában egy kolomp szólt. Hangját követte a nyáj. A kolompot széles szíjhoz rögzítve akasztották a jószág nyakába. A kolompot vásárban vették.] Az a pásztor, gulázs vacs csordás annak a tehénnek a nyakába akaszik

149