Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)

Kik voltak az uradalmi cselédek?

két már hivatalosan is „kenyérkeresőnek” nyilvánították. A12-16 éves fiúk félkonvencióra szegődtek be bojtárnak, kétökrös béresnek, bivalyosnak. 17 éves koruktól 44 konvencióra szegődtek, és csak a katonaidejük letöltése után kaphattak egész konvenciót, miközben egy teljes konvenciós bérű cseléd munkáját kellett ellátniuk.

Az uradalmi cselédek többsége (73 %-ban) országosan is római katolikus, és még német, szlovák, déli szláv régiókban, idegen nyelvű községekben is (sőt, az elcsatolt Burgen- landban, Felvidéken, Szlavóniában, Bácskában, Bánátban és Szerémségben is) színmagyar.

A cselédség másik jellemzője, hogy sokgyermekesek. Egy családon belül általános volt az 5-6 gyermek, de gyakori volt a 8-12 is. Ezeknek az eltartása egy konvencióból nem volt lehetséges, csak úgy tarthatták magukat fönn, hogy az idősebb fiúk már az említett 12 éves korban kenyérkereső félkonvencióra szegődtek el. A sokgyermekesség nem valami „tudatlanság” következménye volt, hanem a katolikus vallás mellett azon gazdaságossági meggondolás is közrejátszott, hogy az uradalom a sokgyermekes családokat szívesebben fogadta meg, mivel azok későbben a számára olcsó munkaerőt jelentettek.

AXX. sz. elején általános volt köztük az írástudatlanság, 1945-ig is csak kevesen végzik el az elemi iskola 3-4 osztályát. Könyvet a közcseléd a kalendáriumokon kívül nem ismert, újság a pusztára nem járt. Nem is volt miből megvenniük, de azokat, akik újságot járattak, elbocsátották. Ezen oknál fogva is, a puszták népe a környezetükben lévő paraszti falvak lakosságához viszonyítva, több évtizedes kulturális fáziskésésben volt. Zselicségi adataink szerint 1945-ig a közcselédek soraiból egyetlen középiskolát végzett fiatal sem került ki. Másrészt, a tudatosan rájuk kényszerített társadalmi elszigeteltség őket 1945-ig is egy archaikusabb népi kultúra állapotában tartotta. így a XX. sz.-ban ők maradnak legtovább a népmesék, népdalok, magyar paraszti táncok hordozói, s lesznek az etnográfusok első számú adatközlői. A puszták zárt világa következtében a régión belül magyar nyelvük állapota is archaikusabb állapotban őrződött meg 1950-ig.

A cselédvilágban ismeretlen volt a szövés, fonás és hímzés. Ennek oka, hogy kendert, lent nem vethettek, birkát nem tarthattak, tehát alapanyaguk hozzá nem volt. A közös, zsúfolt cselédszobákban és füstös konyhákban a rokkát, szövőszéket sem tudták volna hova állítani. Ugyanakkor a díszítőművészet iránti igényüket és művészi hajlamukat a nagyhírű pásztorművészet igazolja, amelynek kimagasló alakjai a két Kapoli, éppen zselici pásztorok voltak.

A cseléd konvenciója egy évre szólt. A XX. sz. elején január 1-től dec. 31-ig, 1907 után április 24-től, április 23-ig (Szent György napjától, Szent György napig). A szerződés felmondására vagy megkötésére, a cselédek terminológiájában az időfelmondásra február 24-én (Mátyás napján), a szegődésre, helykeresésre ezt követő két napon került sor. Mivel a puszták nehezen voltak megközelíthetők s gyalog kellett az utat bejárni, a szegődésre kapott két napon a cseléd messzire nem juthatott el. Nagy távolságra, a költöztetés nehézségei miatt, az uradalom sem fogadta meg a cselédet szívesen. így aztán a migráció egy szűkebb körön belül, a szomszéd uraságnál, vagy két-három pusztával odább (legfeljebb 10-15 km távolságon belül) történhetett. A költözködések körforgásában gyakran megtörtént, hogy 3-4, esetleg 10-15 év után a cseléd ismét ugyanarra a pusztára szegődött be, ahonnan elindult.

11