Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)

Szótár

hátai ~ hátall, hátul, hátull i. a hím v. az üzekedő nőstény állat a másik hátára ugrál’. Egész nap hátáták a fókán. - Ki se eresztöm a tehenet a fókára, agy orra hátújják. Vő. OrmSz. 222

hatánkodik- (hatánkocc,-ó, -ol, hatán- koggyon) i. ’(ember v. állat) kezével, lábával, szárnyával, szarvával vergődve védekezik, vmitől szabadulni igyekszik’. Ahogy léfokták ugye? Az az álat hatánkodott. Jó, hogy a szómét ki nem verte... - Hatánkodik ámába ez a kisebbik gyerök. - Annyirán, de annyirán hatánkodott... Vő. OrmSz. 222. hatánkodik; ZsNyj. 114

határ ~ (-gya) fn. 1. ’vmely falut, várost körülvevő, hozzátartozó, rendsz. megművelt gazdasági (föld) terület, vidék’. Nyáron a bérös ötkor má kinn vót a határba. - Ha nem teccöd valami, az intéző mingyá aszonta: Kivitetlek a határbu. 2. ’mesgyét jelölő kisebb földhalom’. A határba szurgyá cüjeköt! 3. ’rakás, halom’. Határba hortunk a kukoricát. 4. ’méret, termet’, ritk. Nem vót naty határrá annak a kovácsnak a felesége, de amuty szörszöny [szorgalmas] asszon vót. Vő. OrmSz. 222; SzegSz. I. 575; ZsNyj. 114; ÉrtSz.

III. 151

háti ~ hsz. ’háton’, gyny. Gyere! Viszleg hátiba! Gyere hátiba! - Vigye hátiba!

hátizik ~ (-ó, -ol, -zon) i. ’vmilyen terhet hátán hord’. Sokat hátisztam a gyerökökké a mezőre, mikor ujjam picinyög vótak. - Sok fát hátisztam Vörösómán.

hátrakötő ~ (-jje) fn. ’rendsz. pirosszínű fejkendő, melyet a fiatal menyecske hátul köt meg addig, míg gyereke nem születik’. Szép haragospiros hátrakötőt kaptam a körösztanyámtu. Vö. SzegSz. I. 577. hátrakötő kendő

hátszíj hátszijj fn. ’a lószerszám része, melyet a ló hátán vetnek át, ehhez kapcsolódik elől a szügyellő és alul a hasló’. Vö. SzegSz. I. 577

hazaereszt ~ (-ő', -öl, hazaeresszön, hazaeresszenek) ts.i. ’pásztor a nyájat este a pusztában szabadjára engedi’. Ha roz vót az üdő, a pásztorembör hamarabb hazaeresztött. L. ereszt

hazai, hazaji ~ (-jja) fn. ’nem direkt- termő, nemesfajta szőlő’. Hosztam a högyrü ék kis hazajit. - Nekünk nem izs vót nohánk, tiszta hazaji vót az egész. - Ettü nem fájdul mögafejed. Ihadz bátran. Tiszta hazaji. Vö. OrmSz. 224; ZsNyj. 114

házicérna ~ (-'jja, jjuk) fn. ’durvább textilfélék (pl. zsák) varrásához használt, házilag rokkán font, vastagabb kendercérna’. Nr.[Ált. télen, házilag rokkán font házicérnát tavasszal, a házivászon félékkel együtt, az un. asszonyvásáron árulták.] Az eső kaposi mög szigeti vásárt is asszonvásárnak hítták. Azér, mer a pógárasszonyok akkor árúták a télön szütt házivásznakat, dukhajmát, magokat, házicérnát.

házvég házvége fn. ’a cselédházak végében elegyengetett udvar, ahol jó időben beszélgetni, táncolni és muzsikálni összegyűlt a puszta népe’. Vasárnap este a házvégibe szoktak abéröslegényökcitorázni vaty furugláni. A lányok karikásztak [körtáncot jártak],

házvezetőnő ~ (-jje) fn. ’magányos, nőtlen v. özvegy gazdatisztek háztartását ellátó középkorú nőszemély, aki havi bérért és lakhatásért, étkezésért főz, mos, takarít, baromfit nevel’. Mint hát a Sipos Rozi is é. Előp a Pálinak, asztám mög a Hájt intézőnek lőtt házvezetőnőjje.

hébe-hóba hébe-korba hsz. ’némelykor, néha’. Hébe-korba, ha az ángyom el- égyütt oda Cserémfára, vagy hun laktunk későb, Bőszembe... Vö. SzegSz. I. 586

115