Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008

lődött válasz, de ahogy írta Józsi bácsi, „azt hiszem, hogy a szép levelet nem egyedül írtad, mert nem ismertem fel benne a te közvetlen, kedves stílusodat". Ennél több haragos hangú levelet nem kaptam, pedig ha Kaposvárott volt Józsi bácsi, hetenként írtunk egymásnak. Lazarine néni nem szeretett levelet írni - tőle életében talán összesen három levelet kaptam - ezeket is Józsi bácsi halála után írta. Még két összezördülésünkre emlékszem. Valamiért megszidott Józsi bácsi, - nem is tudom már miért -, és én, ahogy ő mondta, pimasz választ adtam, mire jobb kezének hátlapjával szájon legyintett. Akkor ez a dolog nagyon megszégyenített, annál is inkább, mert unokaöccse, aki már nagy legény volt, szemtanúja volt a jelenetnek és nagyot nevetett rajtunk. Harag azonban nem lett a dologból és ahogy visszaemlékszem, ilyesmi nem is történt többé. A másik összezördülés Zorkával kapcsolatban történt, amiről később fogok szólni. Az 1916-os év reám nézve nagyon szomorú eseményt hozott. Ekkor halt meg Édesapám, és előtte való évben fiatalabbik bátyám a harctéren esett el. Ezeket a szomorú híreket a még mindig Svájcban élő francia festő barátja, Roussel közölte Józsi bácsival - ő azonban ezt tapintatosan eltitkolta előttem. Csak 1917 telén szereztem tudomást erről, amikor Roussel levele kezembe került. Édesapám halálával kapcsolatban Józsi bácsi 1917 február 3-án írt levelében próbált engem vigasztalni azzal, hogy az élet mindenhol viszontagságos és szomorú, és hozzátartozóink elvesztése keserű fájdalmakat okoz nekünk. Majd szó szerint így folytatta: „Mi eddig is miénknek hittünk téged, kedves kis leányom. Légy nyugodt, épp úgy mint eddig is, mindig gyermekünk gyanánt szeretni fogunk és kívánságaidat kielégíteni törekszünk." Ez a vigasztaló levél ma is birtokomban van. Józsi bácsi általános jellegű ígérete sajnos, bizonyos később említendő okokból, nem kerülhetett beváltásra. Mint idetartozót megemlítem, hogy Józsi bácsi élete során több ízben is megírta végső akaratát, de ezek nem voltak mindig formailag érvényesek. Egy ízben például azt írta, hogy férjhezmenetelemkor 5000 aranykoronát kell hogy kapjak. Ez a kívánsága sohasem valósult meg, és férjhezmenetelemkor egy fillért sem kaptam. Az 1919. szeptemberében kötött házasságunk után férjem volt kénytelen részemre télikabátot csináltatni. Ennek ellenére a családban az a tévhit járta, hogy férjhezmenetelemkor az említett összeget megkaptam. 1921-ben Budapestre költöztünk. Ekkor №j 88 Ф*$