Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008

kis Lazarinekámtól megválni". Még egy ilyen esetről is van tudomásom. Egy hazalátogatásakor, úgy látszik, családja arra szerette volna rábírni, hogy ma­radjon már Magyarországon és nősüljön meg. Erről úgy írt Ödönnek, amikor visszatért Párizsba: „A kaposvári ifjú hölgyek közül nem tudnék választani ­talán az egy Vaszary Ilonkán kívül." Úgy gondolom, hogy ő Vaszary János fes­tőművész húga lehetett. Nem nagyon hízelgő módon nyilatkozott az akkortájt férjhez menendő le­ányokról, akiket butácskáknak nevezett. Azt hiszem, nem lesz érdektelen, ha még egy mulatságosnak mondható epi­zódról teszek említést, amelyet szintén Józsi bácsitól hallottam. О ugyan az „Emlékezéseimében csak futólag emlékezik meg Toulouse-Lautrec-ről, akit ugyan nagy művésznek tartott, de mint embert inkább elkerült. Józsi bácsi csak külsőségeiben volt bohémnek mondható, Toulouse-Lautrec viszont egy szélsőségesen bohém természet volt. Igaz, hogy erre az életmódra szerencsétlen külsőségek kényszeríttették őt - de ennek ellenére zseniális em­ber volt. A zsenialitás és a félbolondság elég közel állnak egymáshoz. Eléggé ismert az a körülmény, hogy a művész szerencsétlen családi kö­rülményeit, az őt ért baleseteket és szerencsétlen testalkatát az ital-nyúj­totta mámorban óhajtotta elfelejteni. Kedvenc tartózkodási helye egy-két „előkelőbb" nyilvánosház volt és ezekben és a divatos mulatókban kereste többnyire modelljeit. Ezek között a kiközösített hölgyek között jobban érezte magát, mint az úgynevezett „úri" társaságban. Itt kevésbé érezte ma­gát szerencsétlennek. Művészbarátai és egy-két fiatalkori barátja, akik lezüllését látták, szerették volna őt jobb életmódra visszatéríteni. Ez azonban sikertelen kísérlet maradt. E jó tanácsokra csak cinikus megjegyzéseket tett - az ilyen tanácsok őt csak bosszantották és elhatározta, hogy egy alkalommal bosszút áll rajtuk. Itt következik Józsi bácsi elbeszélése, amit ő Thadée Natanson barátjától hallott. Natanson, Vuillardnak tíz faliképét akarta egy estély keretében barátainak bemutatni. Erre az estélyre néhány száz vendéget hívott meg. Lautrec ajánlkozott az estély megrendezésére és a bár kezelésére. 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom