Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008
Egy nagyon kedves család is gyakran jött a nyári hónapokban hozzánk Kaposszentimréről, Bolgár igazgató, kinek felesége szépen zongorázott és énekelt magyar nótákat, főleg Fráter Lórándtól. Józsi bácsi nagyon szerette a magyar nótákat és a jó cigányzenét. Ha jókedvében volt, maga is leült a zongorához és kettesben énekeltünk. A cigányzenét csak jó bandával szerette és élvezte. Egy néhányszor meg is hívta hozzánk Toki nevű tárogatós cigányzenészt, akinek tehetségét nagyon becsülte. Emlékszem, egyszer együtt vacsoráztunk itt Pesten a Hungária szálló éttermében és ott id. Magyari Imre, a híres prímás nagyon ki akart tenni magáért és nagyon cifrázta. Erre Józsi bácsi az ujjával megfenyegette és csak ennyit mondott: „Imre, Imre"! Úgy emlékszem, hogy 1912 nyarán, a Vasárnapi Újság megbízásából lejött hozzánk Balogh Rudolf kitűnő és híres fényképész, akinek ott készült felvételeit, a Petrovics Eleknek a Vasárnapi Újságban később megjelent cikkének illusztrálásaképpen leközölték. E cikkben Petrovics éles szemmel látja meg azt, hogy Rippl-Rónai művészetében az „Otthon" milyen döntő szerephez jutott. Alig ismerünk rajta kívül olyan festőt, akinek a képein az otthon intim melegsége úgy sugározna, mint az övéin. Néha furcsa figurák is megfordultak nálunk. Most csak a legmulatságosabbról teszek említést. Ödön bácsi révén többszöri vendég volt asztalunknál egy vasutas, aki azzal hívta fel a figyelmet magára, hogy amikor végzett az evéssel, a tányérját kinyalta és látván mindnyájunk megrökönyödését, szinte dicsekedve mondta: „utánam nem kell a szakácsnőnek elmosogatnia". Ez az ember Katica kezére pályázott! Mondanom sem kell talán, hogy hamarosan kinéztük a Róma villából. Л Róma-Villa ablakánál Rippl-Rónai és Lazarine 1912. Pèj 40