Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008
A Róma villának két feltűnő sajátosságát szeretném kihangsúlyozni. Az egyik az volt, hogy a villa berendezése csupa kitűnő ízléssel válogatott bútorokkal, szőnyegekkel, függönyökkel és csupán egy-két képpel volt „otthon" -ná téve és ez a látogatókra csaknem mindig nagy hatást gyakorolt. Emlékszem, hogy gyerekoromban saját képe alig lógott a falon és ezek helyett inkább régi barátainak egy-egy ajándékképe díszítette a falakat. Ilyenek voltak egy-egy Vuillard-, Bonnard- és Valloton-festmény és egy régi Maillol-kőnyomat. A parknak nem túlzottan agyonrendezett szépsége is vonzerőt jelentett. A másik jellegzetessége, mint említettem, a vendégszeretet volt, amelynek következtében a Róma villát valóban sokan látogatták meg. Természetesen, az összes látogatókról nem tudok megemlékezni, de a jelentékenyebbekről említést kell tennem. Az 1911-1912-es években sok érdekes és értékes embert ismertem meg, Józsi bácsiék társaságában. Még Fenella kaposvári tartózkodása idején - az iskolaév kezdetével, gyakran és több éven át, gyakori vendég volt a háznál egy érdekes, művészi külsejű tanárember. Nóvák Józsefnek hívták. Úgy tudom, a történelmet tanította a kaposvári gimnáziumban. Cseh származású volt és mint általában a csehek, kitűnő zenész volt. Délutánonként elhallgattuk, sokszor vacsora után is gyönyörű játékát. Mély átérzéssel zongorázott. Józsi bácsi rajzban megörökítette, amint Grieg „Magános vándor"-át játssza és még számos más rajzon is. 1915-ben, amikor a francia internálásból visszajöttünk, már nem volt Kaposváron és többé nem is hallottunk róla. Kedvelt zeneszerzői, akiket legszívesebben játszott, az azelőtt említett Griegen kívül, Chopin, Schumann és Liszt voltak. Azt hiszem, erre az időre kell tennem Ady Endre és Petrovics Elek első látogatását a Róma villában. Be kell vallanom, hogy egyikre sem emlékszem, de írásban olvastam később róluk. Ady ekkori látogatásáról egy cikkben emlékezett meg és e cikkben engem is, néhány kedves sorban megemlített. A cikk kézirata sokáig volt birtokunkban - most sok egyéb érdekesebb levéllel a Nemzeti Galéria irattárában van. Itt még meg kell emlékeznem két házaspár látogatásáról, még Fenella Róma villái tartózkodása idejéből. Az ifjabbik házaspár nászúton volt. Egy fiatal író, Vitéz Miklós és újdonsült felesége. A másik pár Kozma Lajosék - a neves iparművész - voltak. Nagyon jó barátságban voltak egymással, később pesti tartózkodásaink alkalmá36