Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008
Befejezés Ha most nevelőapámmal kapcsolatos visszaemlékezéseim végére jutottam szükségét érzem, hogy emberi tulajdonságairól egy kis vázlatfélét rajzolja fel. Itt is igyekszem tárgyilagos lenni - noha be kell vallanom, hogy vele szemben bizonyos elfogultságot érzek: hiszen mindig szerettük egymást! De az ő jelentős egyénisége nem is kívánhat valamilyen hízelgő magasztalásokat, de bizonyos vagyok abban, hogy a jóindulatú kritikát nagyrészt csak mosolyogva fogadná. Emlékezéseim időbeli rendjébe érzésem szerint kisebb hibák is belecsúsztak. De én nem erre a mellékesnek látszó körülményre helyeztem súlyt, hanem arra, hogy Józsi bácsira jellemző helyzeteket és tulajdonságokat jelenítsek meg az olvasó előtt. Hogy ez a szándék nem mindig sikerülhetett, annak egyik oka az, hogy emlékképeim egy része már kissé elhomályosodott, a másik pedig az, hogy nem vagyok hivatásos író. A néhol előforduló ismétlések sem voltak elkerülhetők. Bár feljegyzéseimben emberi mivoltáról sok szó esett, ez a kis összefoglaló azért sem látszik feleslegesnek, mert róla sok hamis mendemonda és a valóságot erősen eltorzító hírek vannak forgalomban. Engem élete körülményeit illetően soha senki sem kérdezett meg, noha e tekintetben nem érzem magamat illetéktelennek: hiszen az „Emlékezéseim" megírása óta egészen haláláig közelről és jól ismertem őt. Engemet ezek a pletykák gyakran megdöbbentenek és lehangolnak. E tapasztalatom azt az érzést kelti fel bennem, hogy a híres emberek életkörülményeiről nagyobbrészt hamis adatok kerülnek a köztudatba. Többek között például még életében azt állították róla, hogy ő címek és rangok után törekedett. Ennek éppen az ellenkezője igaz: mind a kormányfőtanácsosi címet, mind a Képzőművészeti főiskola tanári állását elutasította magától. Az utóbbit, főleg azért, nehogy művészi szabadsága korlátozódjék az előbbit pedig nem becsülte sokra. Józsi bácsi nem tartozott ugyan az úgynevezett „szellemi" emberfajtához, de tagadhatatlanul jó lélek volt, aki senkinek sem kívánt rosszat. Hamisítóival szemben is elnéző volt, bár néhányat ismert közülük. Nem tagadható ugyan, hogy ő az érzéki örömök barátja volt, de ez viszont jóformán minden művész ember tulajdonsága. A jó ételeket szerette, 116
