Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008

A reám vonatkozó kívánsága később nem teljesült és így Apámnak tett ígérete csak ígéret maradt. Józsi bácsinak hozzám írt több levele és Édesapának hozzá és Lazarine nénihez írt levelei igazolják, hogy ez volt szándékuk. Ahogy közeledett a rossz idő, Józsi bácsi egyre gyengült. Kezelőorvosa, dr. Meszlényi tanácsára és mert Józsi bácsi sokat várt a szanatóriumi kezeléstől, november 12-én férjem elvitte őt és Lazarine nénit Balatonfüredre a szanatóriumba. Ebben az időben, segítségünkkel, de saját lábán ment fel az emeletre esténként lefeküdni. Sajnos az autóút nagyon kimerítette, de mikor férjem még aznap visszafordult a bérautóval, még teljesen tudatánál volt és tudott még járni. Nap-nap után telefonáltunk Füredre, és kérdéseinkre, hogy hogy van Józsi bácsi, Lazarine néni változatlanul azt felelte, hogy egyformán. Nyilván nem akart bennünket megijeszteni. November 22-én, egy hétfői nap délelőttjén a szanatórium főorvosa, Schmidt doktor keresett bennünket és azt mondotta, hogy miután ők nincsenek megfelelően felszerelve, vigyük Józsi bácsit fel Pestre. Mikor ezt a hírt közölte velem férjem, nagyon megdöbbentem, rosszat sejtve, megkértem, hívja vissza a szanatóriumot és kérje meg a főorvost, mondja meg őszintén, van-e értelme, hogy kitegyük Józsi bácsit egy hosszú utazás fáradalmainak? Van-e még remény, hogy felépüljön? Ekkor azt felelte, hogy állapota reménytelen és legjobb, ha hazavisszük. Máig sem értem, hogy miért nem küldték haza betegszállító kocsin? Másnap férjem ismét kocsira ült és elindult értük. Rippl-Rónai József: Utolsó önarckép, 1927. MNG ^? 108 Ф®