Honti Szilvia: Gördülő idő, 2007

LELŐHELYEK - Kiss Viktória: ZAMÁRDI-KÚTVÖLGYI-DŰLŐ

ZAMÁRDI-KÚTVÖLGYI-DŰLŐ 67 ket az épületek rövidebb oldalainak közepén találtunk meg. A néprajzi megfigyelések szerint a hasonló házak tetőszerkezete a talajszintre támaszkodott. Felmenő falakkal eszerint ezek az épületek nem rendelkeztek, innen származik elnevezésük: veremház. Az egyik épületben (311. objektum) különösen gazdag kerámiaanyag került elő; a számos töredékből több szürke fazekat, gombos fülú tálat és besimított díszű tálakat lehetett összeállítani. Ezek mellett dudoros peremű, fésűs díszű, grafitos fazéktöredékeket és egy vörös-fehér sávos festett edény darabjait találtuk meg (55. kép). A házban olyan edényekre is bukkantunk, amelyek megőrizték a korabeli javítás nyomát: az összetörött edény darabjait újra összeerősítették, majd a repedéseket és illesztéseket ragasztóanyaggal (gyantával vagy szurokkal) bekenve tették újra használhatóvá a tálakat, fazekakat. Az egyik tárolóveremben vastag rétegben gabonamagvak őrződtek meg, ezek vizsgálata szerint a kelták pelyvás gabonát, legnagyobb mennyiségben tönkölyt termesztettek a lelőhely környékén. A magvak természetes elbomlását az akadályozta meg, hogy a pelyva eltávolítását szolgáló pörkölés során valószínűleg túlhevültek a magok és így, szenült állapotban maradtak meg (ld. még az archeobotanikai tanulmányt, 289. oldal). A lelőhely legjelentősebb anyagát a népvándorlás korából származó településrészletek képviselik. Az erős római hagyományokat őrző kerámia és egy késő római hagymafejes bronzfibula (56. kép) alapján (melynek párhuzamait pl. Csákvárról ismerjük) a település egy része a 4. század végére-5. század elejére keltezhető. Az ebben az időszakban a provinciában megtelepedő germánok falvairól egyelőre keveset tudunk, de néhány újabban megismert lelőhely (pl. Mözs-Icsei-dűló 5. századra keltezett települése, amelynek közel száz sírós temetője is előkerült) hasonló leletei alapján valószínűsíthető, hogy Zamárdi első népvándorlás kori lakói római szolgálatba szegődött germánok, talán keleti gótok lehettek. Az egyik házból előkerült bepecsételt díszű, kiöntőcsöves korsó alapján azonban a 6. század folyamán már a szintén germán langobardok laktak a patakparti domboldalon (a korsóról bővebben ld. a következő tanulmányt). A langobardok (vagyis „hosszúszakállúak") Elba vidéki hazájukból fokozatos délkelet felé irányuló vándorlással a 6. század elejére érték el az egykori Pannónia provincia területét, és az 520-as évek második felében már a Dél-Dunántúlt is birtokba vették. A forrásokból úgy tudjuk, hogy e nép rövid 56. kép Késő római hagymafejes bronzfibula a 342. házból 57. kép Süllyesztett padlójú népvándorlás kori ház (288. objektum)