Honti Szilvia: Gördülő idő, 2007
Kiss Viktória: A BALATON DÉLI PARTVIDÉKE ÉS A DÉL-DUNÁNTÚL A BRONZKORBAN • KR. E. 3. ÉVEZRED ELSŐ HARMADA (2700/2500)–8. SZÁZAD
A kora bronzkor kezdetét jelentő, települési központok rendszerére épülő gazdaság a későbbi évszázadokban megváltozott. Az erődített települések helyett kisebb, rövid életű falvak váltak általánossá. A változás oka az eltérő gazdálkodással függött össze: a földterületet intenzíven kihasználó, egy helyre koncentrálódó földművelés és állattenyésztés helyett mozgó, csak rövidebb ideig egy helyben lakó életmód terjedt el. A megművelt terület kimerülése után a településeket időről időre felhagyták és továbbvándoroltak, új földeket vonva művelés alá. A korai bronzkor középső időszakában a tárgyalt térségben élő, déli eredetű Somogyvár-Vinkovci-kultúra, illetve az ezt felváltó kisapostagi kultúra falvai az említett életmódból következően néhány házból és az ezek közé a földbe ásott tároló- és szemétgödrökből álltak. Ezeket a rövid életű, falusias vagy tanyaszerű lakóhelyeket a régészeti szakirodalom egyrétegű telepeknek nevezi. A korszakra - és általában a dunántúli bronzkori népekre - jellemző lakóépületek a magyar paraszti kultúrából is ismert, még a múlt században is használt házakra hasonlítottak. A földbe ásott faoszlopokra font vesszófonat alkotta a fal alapanyagát, amit sárral betapasztottak - ezeket paticsfalú házaknak nevezzük. Ritkábban a talajra fektetett gerendákba ácsolták a tartóoszlopokat (talpasházak) - ezt az építészeti megoldást abban az esetben feltételezik a régészek, amikor a ház földbe mélyedő cölöpéinek nem kerül elő nyoma. Sajnos, a feltárt falvak többségénél csak az épületek pusztulásakor, leégésekor megmaradó agyagtapasztás omladéka, paticstörmeléke vagy a tartóoszlopok gödrei tanúskodnak a házakról, mivel a jelenkori, gépesített mezőgazdasági művelés a talaj felső rétegét erősen bolygatja, vagyis a sekélyen földbe ásott őskori házak nyomát nagyrészt elpusztítja. Azonban a házak közé ásott, nagyméretű anyagkitermelő és munkagödrök, amelyeket később szeméttárolóként használtak, gazdag leletanyagot tartalmaznak; ezekből ismerhetjük meg az említett falvak lakóinak főzőedényeit, csont- és kőeszközeit, használati tárgyait. A Somogyvár-Vinkovci-kultúra (16. kép) településeiről eddig kevés információval rendelkeztünk: a Dél-Dunántúlon Baranya és Zala megyében (Pécs-Nagyárpád, Börzönce), illetve a Kaposvárt elkerülő autóút nyomvonalán (61. út/l., 12-13-14., 29. lelőhely) végzett leletmentések tanúsága szerint szabálytalan alakú vagy kerek tárolóvermek és szemétgödrök mellett kisméretű, földbe mélyített, négyszögletes épületek (raktárak, műhelyek?) is előfordulnak (Kis-Balaton: Vörs-Battyáni-disznólegeló). A lakóházak ezekhez hasonló, de nagyobb, földbe mélyedő, négyszögletes épületek lehettek (Pécs-Nagyárpád). Hasonló rövid életű, tanyaszerű településeik az M7-es autópálya nyomvonalán is számos lelőhelyen előkerültek (Zamárdi-Kútvölgyi-dűlő, Balatonőszöd-Temetői-dűló, Balatonszemes-Szemesi-berek, Balatonlelle-Kenderföld, Ordacsehi-Kis-töltés, Ordacsehi-Bugaszeg). A kisapostagi kultúra (17. kép) kisebb-nagyobb falusias teleprészleteit is feltárták az M7-es autópálya nyomvonalán (Balatonboglár-Berekre-dűlő, Ordacsehi-Kis-töltés, Ordacsehi-Bugaszeg) és a Kaposvár-61. út/l. lelőhelyen. A kis-balatoni víztározó-program leletmentéseinek keretében, Vörs-Tótok dombján az eddig említettektől eltérő település is napvilágra került - ezt egy ötven méter átmérőjű, 2,5-3 méter mély körárok veszi körül. A körárok által védett faluba három kisebb kapun át lehetett bejutni, a negyedik oldalon hiányzó árokszakasz oka talán az lehet, hogy a vizenyős rét természetes védettséget biztosított. Hasonló körárkot tártak fel Balatonmagyaród-Hídvégpusztán is. Mindkét lelőhely arra utal, hogy a Kis-Balaton mocsarai által védett térségbe húzódhatott be a kultúra népessége az ellenséges támadások elől. A korszak temetkezéseinél két, egymástól alapvetően eltérő szokás különböztethető meg: egyes népek az elhunytakat díszes ruhában, oldalt fekve és behajlított lábakkal, alvó pózban helyezik örök nyugalomra (ún. zsugorított csontvázas rítus), más népek pedig máglyán hamvasztják el felékszerezett, ünnepi ruhába öltöztetett halottaikat. Utóbbi esetben a hamvakat és az összeégett bronzékszer-maradványokat edényben teszik a sírba (urnás-hamvasztá16. kép A Somogyvár-Vinkovcikultúra edénye Balatonszemes-Szemesiberekből 17. kép Л kisapostagi kultúra díszített tárolóedénye Ordacsehi-Bugaszegről
