Honti Szilvia: Gördülő idő, 2007

TERMÉSZETTUDOMÁNYOK ÉS RÉGÉSZET - Dálnoki Orsolya: BALATONSZEMES-SZEMESI-BEREK ÉS ORDACSEHI-BUGASZEG RÓMAI KORI LELŐHELYEK FÖLDMINTÁINAK ARCHEOBOTANIKAI ELEMZÉSE

ÄRCHEOBOTAN1KA 291 A 4 mm-es frakcióban legtöbbször csak kerámiatöredékek, faszéndarab­kák, kövek és szárak maradtak fenn. A 0,25 mm-es frakció a nagy mennyiségű átszűrt homokon kívül csak faszénmorzsalékot és csigahéjtörmeléket tartal­mazott, így az előzetes megfigyelésnek megfelelően a makromaradványok nagy része a 2 és 1 mm-es, illetve kisebb mennyiségben a 0,5 mm-es átmérőjű tartományba esett. A tárgyalt lelőhelyekről előkerült makromaradványok nagy része szenült állapotban konzerválódott. Minthogy a természetes szenülés kizártnak tekinthető, az összes szenült állapotú maradványt nem szándékos, hanem vé­letlen elégetés végtermékének tarthatjuk. Ilyen szemszögből érdekes meg­vizsgálni az anyagokat és elkülöníteni a szenült, a részlegesen szenült, illetve egyáltalán nem szenült leleteket. Az M7-es autópálya nyomvonalába eső lelőhelyeken feltárt objektumok szenült növényi maradványai nagyon külön­böző minőségben maradtak fenn. A kutakból előkerült szenült magvak leg­nagyobb részben rossz megtartásúak, töredékes állapotúak. Ezért nem min­den esetben lehetett fajra meghatározni a maradványokat. A római faláda és a kelta verem gabonaleletei első osztályú maradványokat tartalmaztak. A kutak növényi maradványai közt legnagyobb mennyiségben gabonák­kal (289. kép) találkozunk: törpebúzával és kölessel első helyen, majd keve­sebb, apróbb méretű, egyes esetben még fejletlen rozzsal és meglepően kevés árpával és zabbal. Érdekesség a töméntelen mennyiségű gabonaszár- és kalászkatöredék, jobbára csak rozsé és kevés árpáé, valamint vetési búzáé. Ez azt is jelentheti, hogy rögtön aratás után szándékozták a pörkölést elvégezni. A faláda szinte csak vetési búzát és rozst tartalmazott (továbbá a tipikus szán­tóföldi gyomokat), míg a kelta verem a különböző típusú pelyvás búzák kö­zül legnagyobb mennyiségben tönkölyt. Az antik irodalomban számos esetben találkozunk a gabonapörkölés álta­lánosan elterjedt szokásával, részletesen említve a különböző módszereket (Vergilius I. 174-179, Ovidius II. 515-524, Ovidius VI. 313-316, Plinius, Palladius). A pelyvás gabonákat (tönké, alakor, tönköly) őrlés előtt általában pörkölőgödrökben aszalták és pörkölték: a kalászkák megpirításával nyerték ki a szemeket. A pirításnál mindig fennállt annak a veszélye, hogy túlhevítve a kalászkákban levő szemek is felhevülnek, és bekövetkezik az a lassú égés, amely a szemek és egyéb részek szenüléséhez vezetett - egyben ez tette 289. kép Gabonamaradvänyok iszapolás közben

Next

/
Oldalképek
Tartalom