Honti Szilvia: Gördülő idő, 2007

TERMÉSZETTUDOMÁNYOK ÉS RÉGÉSZET - Grynaeus András: AZ M7-ES AUTÓPÁLYA NYOMVONALÁN FELTÁRT LELŐHELYEK FAMARADVÁNYAINAK DENDROKRONOLÓGIAI ELEMZÉSE

DENDROKRONOLÓGIA 287 helyzetben levő fa a rendelkezésére álló, a korábbinál lényegesen több fény, levegő, víz és tápanyag következtében hirtelen ugrásszerű növekedésbe kezd. Azaz a gerenda évgyűrűszerkezete egy jelentősebb - szálaló - erdőirtás és ehhez kapcsolódó településszerkezeti változás (új falvak megjelenése, bővítése) nyomát őrizte meg, amely Kr. e. 346-ban történt. A jelen kötetben tárgyalt területtől nyugatra feltárt Tikos-Homokgödrök lelőhely (M7/S-44, Serlegi Gábor ásatása) B-943. számú kútjából előkerült famaradványok pontosan erre utalnak. Ugyanis ezeket a fákat legkorábban Kr. e. 358-ban vágták ki. így a vizsgált területen két nagyobb megtelepedési hullámmal kell számolnunk a kérdéses időszakban: az első során létesült a Tikos határában feltárt kút (és a hozzá tartozó település) Kr. e. 358 után, valószínűleg Kr. e. 346/345-ben, majd kb. 150 évvel később létesült az Ordacsehiben megtalált kút, és - vélhetően - a hozzá tartozó település. Az 1/706. objektum gerendáinak évgyűrűvastagságai egymással nagyon jól összehasonlíthatóak voltak, ebből arra következtethetünk, hogy a kút készítésekor felhasznált fák egymás közelében nőttek. Ha ezt összevetjük a lényegesen fiatalabb 544/703. objektum gerendáiról mondottakkal, akkor felfigyelhetünk az eltérő erdő- és fagazdálkodási módra. Arra e kutatások nem tudnak választ adni, hogy az eltelt 100 év alatt annyira sűrűn lakottá vált-e a térség, hogy „fahiány" lépett fel, vagy a később megtelepedő nép(csoport) tudatosan folytatott más jellegű erdőgazdálkodást. A Balatonboglár-Berekre-dűlő lelőhelyről származó minták (Id. 165. kép) elemzése során belepillanthattunk az egykor itt élők famegmunkálási szokásaiba, illetve annak változásába is. Kiderült, hogy a minták két nagy csoportra bonthatók: egy részük sugárirányba kifűrészelt, gyakran igen sok évgyűrűt tartalmazó volt, míg három maradvány igen kis évgyűrűszámú, deformálódott, szabálytalan alakú volt, ezeket nem sugárirányban vágták ki, hanem a rönk félbevágása (hasítása?) során nyerték. A minták e különbsége megegyezett a minták származási helyével: a „szép" deszkák mindegyike a feltárás 4. felületéről, az 1319. objektumból származott, míg a szabálytalan alakú maradványok az 1386. objektumból. Erdőgazdálkodási szempontból érdekes, hogy a 1319. objektum készítésekor igen idős, a mai átlagos vágásidőnél kétszer idősebb fák anyagát használták fel a deszkák elkészítésekor. E deszkák másik sajátossága volt, hogy készítői nem távolították el a szijácsot, csupán lekérgezték a fákat a felhasználás előtt. A Zamárdi-Kútvölgyi-dűlő maradványainak mindegyike kéreg nélküli volt, egyetlen mintán (6. minta) a szijácshoz tartozó évgyűrűket is meg tudtunk figyelni, illetve több olyan minta volt, ahol a szijácshoz tartozó, deformálódott, sérült évgyűrűket is találhattunk, de elemzésükre, vastagságuk lemérésére állapotuk miatt nem volt lehetőség. Valószínűsíthető, hogy a kérget és a szijács nagy részét a felhasználás előtt eltávolították a „deszkákról" (284-285. kép). Ez érthető, hisz így eltávolították a kéreg alatt megbúvó, a faanyagot károsító rovarokat, férgeket, gombákat, illetve leválasztották a fáról a tápanyagban gazdag évgyűrűket, amiket előszeretettel támadnak meg a különféle farongáló élőlények. Azaz mindezzel a faanyag tartósságát növelték. A minták elemzése során kiderült, hogy a minták megmunkálási szempontból két nagy csoportra bonthatók: egy részük a farönkről érintő irányban lemetszett, a fa belét nem tartalmazó szelet volt, másik részük hozzávetőlegesen sugárirányban kifűrészelt vagy kihasított „deszka" volt. A minták e megmunkálási különbsége nem jelentett időbeli eltérést, a két csoport fái azonos időszakban növekedtek, és azonos időpontban használták fel őket. Azaz az eltérő megmunkálásnak nem időbeli oka volt, hanem valamely más magyarázatot kellene találnunk. A kút szerkezetének elkészítésekor felhasznált, kivágott fák viszonylag fiatalok voltak, 60-80 éves korukban vágták ki őket. Erdőgazdálkodási szempontból ez azért érdekes, mert ez a mai átlagos vágásidőnél (90-120 év) kevesebb.