Honti Szilvia: Gördülő idő, 2007

LELŐHELYEK - Honti Szilvia–Németh Péter Gergely–Siklósi Zsuzsanna: BALATONBOGLÁR-BEREKRE-DŰLŐ ÉS BALATON BOGLÁR-BORKOM?INÁT

BALATONBOGLÁR-BEREKRE-DŰLŐ ÉS BALATONBOGLÁR-BORKOMBINÁT 175 Míg a Borkombinát melletti lelőhelyen szinte kizárólag késő bronzkori objektumokat találunk, addig a Berekre-dűlő a korai vaskori Hallstatt-kultúra időszakában a legsűrűbben lakott, a (meghatározható korú) objektumok közel fele ebből az időből származik, s köztük sok különösen nagy méretű. Az alacsony dombháton végighúzódó telep központjában folyt a feltárás, talán ebben az időszakban is lakott volt főnöki központként, fellegvárként a boglári Várhegy melynek tövében az 1900-as évek elején temetőből származó edényeket gyűjtöttek. A lelőhely legjellegzetesebb, és a maguk nemében különleges objektumai azok a nagyméretű, 3-5 m oldalhosszúságú, négyzet alaprajzú, mély építmények, melyek egy részének alján döngölt, illetve sározott padló volt, néhány esetben a négy sarokban vagy az oldalfalak mentén a tetőt tartó oszlopok helyét is megfigyeltük (163. kép). Az egyik leégett és beomlott oldalú építmény alján az északi oldalon megmaradt egy félig bedőlt, elszenesült deszka is. Ebből arra következtethetünk, hogy ezeket a földbe vájt építményeket deszkával bélelték ki, illetve deszkafaluk volt, valószínűleg a rágcsálók pusztítása ellen. Az építmény alját negyvennél több, gyengén kiégetett hálónehezék borította. Másutt is találtunk sekélyebb gödrökben ilyen, kiégetetlen hálónehezékből álló, égetés előtti szárítás céljából elhelyezett kupacokat. Ezek a nagyméretű gödrök tárolóvermek, esetleg pincék lehettek, hiszen az oszlophelyek alapján egy részüknek föld feletti szerkezetük volt, melynek nyoma nem maradt meg. A kisebb, 3x3 méteres gödrök alját több esetben keményre döngölték, s nagyszámú, kisméretű cölöphely lyuggatta át. Valamivel sekélyebbek voltak és műhely céljára épültek, bár sajnos a belőlük előkerült leletanyag alapján a pontos rendeltetésük nem határozható meg. A négyzetes alapú épületek a feltárt terület déli részén és a dombvonulat közepén összpontosultak, ezek között és ezek körül a nyugatról és keletről határoló mocsár széléig másféle, kerek tárolóvermeket is találtunk, s csak kis részen volt megfigyelhető összefüggő üres térség. A kerek tárolóvermek között kisebb méhkas alakúak éppúgy előfordultak, mint nagyobb, függőleges falúak. A négyzetes és kerek gödrök többségét átégett, hamus-faszenes, paticsos föld töltötte ki, az égett betöltés mutatja, hogy a településen valószínűleg több esetben tűzvész pusztított, ami után a leégett épületek maradványaival temették be ezeket, s a területet elsimították, hogy újraépítsék a falut. Ennek a planírozásnak a nyoma a helyenként 20-30 centiméter vastagságot is elérő, hamus-humuszos talajréteg a domb keleti oldalán. A falu többszöri újjáépítését mutatja, hogy ezek a vermek gyakran metszik, átvágják egymást, a központi részen szinte a teljes felületet beborítva. Ilyen égett a betöltése azoknak a nagy, kerek gödröknek is, amelyek alján vagy alsó rétegében kutya teteme feküdt, az egyikben két szinten összesen öt, a többiben egy-egy vázat találtunk. Érdekes módon másfajta teljes állatcsontváz nem került elő, pedig a gödrökbe a beszórt hulladékkal nagyszámú állatcsont (sertés, szarvasmarha, juh) került; különleges lelet egy kanalasgém csőre. Nem tekinthető igazi értelemben vett temetkezésnek az a két emberi csontváz, amely a gödrök betöltésében volt, még akkor sem, ha az egyik mellé kis edényt is elhelyeztek. Az előkerült leletanyag alapján a telep nagy része a Hallstatt-kultúra kései időszakára keltezhető. A kerámia két, alapvetően különböző csoportba sorolható. Viszonylag kisebb számban találtuk meg díszedények fényezett, fekete vagy világosbarna töredékeit. A csészéket, tálakat, kisebb urnákat grafittal festett spirálok és hálóminta, ritkán apró pontsorok és besimított vékony vonalak, pontokkal körülvett lencseszerű mélyedések, változatos kiképzésű, gyakran állatfejet formázó fülek díszítik. Néhány úgynevezett buccherokerámia is előkerült, ennél a külső felszín mély bordázását az edényfalból kinyomva alakítják ki (Iá. 27. kép). Még az 1981. évi leletmentés során került elő egy tál, mely a legkorábbi korongon készült edény Somogy megyében. Néhány különleges kerámiaforma, hordozható tűzhelyek darabjai, parázs-