Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

BEVEZETÉS A Somogy megyei Múzeum igazgatója: néhai Gönczi Ferenc, 1947 decemberében levelet intézett hozzám Somogytúrra s felkért, hogy írnám meg életrajzomat múzeuma részére, amelyben legnagyobb méretű festményem A somogytúri gyermektemetés nyert elhelyezést. Azt válaszoltam, hogy meg fogom írni, mert már régebben foglalkozom ezzel a gondolattal. Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója és Jeszenszky Sándor, akik szakszerűleg és irodalmilag foglalkoztak a képzőművészetekkel, szintén bíztattak élményeim megírására, amikor nekik egy és mást elmondtam a francia művészekkel való érintkezésemről, akik között hosszú ideig éltem. Amikor 1932-ben feladtam budapesti Ferenc József rakparti lakásomat és műtermemet, állandó tartózkodásra Somogytúrra költöztem. Úgy gondoltam, a hosszú téli estéken lesz majd bőven időm élményeim megírására. Sajnálom, hogy ezt halogattam, mert akkor életfolyásomnak még csak a napos oldaláról írtam volna, amit mindenki szívesen olvasott volna. A piktúra azonban abban az időben annyira lekötött, hogy sajnáltam mással tölteni minden percet. Talán ezek voltak művészi munkálkodásom legtermékenyebb évei. Minden évszakot a szabad természetben töltve, áhítattal figyeltem, élveztem és festettem változó hangulatait. Abban a darabka „természetben", amit keretbe foglaltam az egész mindenséget, a világ mibenlétét éreztem, minden sejtelmességével. Egy darabka égbolt és egy darabka föld, a legjelentéktelenebbnek látszó motívum is - így látva - egy mestermű megalkotására szolgált. Mind nagyobb áhítattal álltam a Természet elé. Igaza van Goethének, mikor azt mondja: „Das Höchste wozu der Mensch gelangen kann ist das Erstaunen!". Rájöttem arra, hogy a művész minél egyszerűbben, minél kevesebbel fejezze ki magát. Nem kell azonban azt hinni, hogy ez talán könnyebb, mint komplikáltabb technikával dolgozni, amiben rendesen praerodominál a mesterség. A kevéssel való festés sokkal intenzívebb szellemi munkát igényel. Csak egy hosszú élet tapasztalatai vezetik ide a művész. Egy műben a lelki tartalom a lényeg. Ezekben az években palettám kivilágosodott, üdébb lett. Szükségét éreztem, hogy legújabb munkáimat a fővárosban kollégáimnak és a műértő közönségnek bemutassam. Ezért 1942 tavaszán az Akadémiai utcai Tamás - Galériában kiállítottam 45 újabb munkámat. Jólesett, hogy az egész fővárosi sajtó nagy elismeréssel írt a kiállításról. Egyhangúan azt írták, hogy megfiatalodtam. Ekkor már 74-ik életévemet jártam. A sajtó kedvező bírálata és a kiállítás sikere fokozta művészi törekvéseimet és nagyobb alkotásokba fogtam. De a bekövetkezett események, amelyek a második világháború nyomában jártak, nagyon súlyos, tragikus megpróbáltatásoknak tettek ki engem is. Ezután már nem írhatok csak az élet napos oldaláról, az árnyékokról sem feledkezhetem meg, mert életrajzom nem lenne hűséges. 8