Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

A KUNFFY HÁZASPÁR PÁRIZSBAN (1901-1913) Csak októberben indultunk el Parisba, ott alakítandó ki állandó otthonunkat. Először egy pensióban laktunk a rue Miromesnil-ben és találtam megfelelő műtermet a rue Bayen 31. szám alatt, abban a műterembérházban, ahol Halmi Artúr dolgozott, mint Munkácsy-tanítvány Véletlenül összetalálkoztam ott egy volt Julian Akadémiai kollégámmal, Landauval, aki ajánlotta, hogy vegyem át az ő műtermét, sőt bútorozott lakását is a rue Jouffroy-ban, mert ők hosszabb időre Amerikába akarnak utazni. Landau magyarországi származású volt, de gyermekkorában kikerülve Amerikába, már alig tudott pár magyar szót. Amerikai nőt vett feleségül. Ajánlatát elfogadtuk, átvettem a műtermet véglegesen, a lakást pedig a téli hónapokra, mert úgy mondták, tavasszal visszatérnek Parisba. Még háztartási alkalmazottjukat is átvettük. Ez egész kellemes és gyors megoldás volt. Landauék révén ismerkedtünk meg Colonge-ékkal, akik művelt és kellemes emberek voltak. Colonge megalapítója volt és vezetője a párisi híres Berlitz iskolának. Éppen akkor megjött Parisba maga Berlitz személyesen. Egy alacsony szimpatikus emberke. Colonge-ék páholyt béreltek az Operában, ahová minket is meghívtak. Mikor feleségemet is bemutatták neki, a szokásos üdvözlés helyett így szólt hozzá: Do You like potatoes? (Szereti Ön a krumplit?) A Berlitz grammatikának ezzel az ismert mondatával üdvözölte őt feleségem, amin Berlitz nagyon mulatott és igen kellemes estét töltöttünk vele együtt. Ugyancsak Landauék révén ismerkedtünk össze Lord Edwin Weeks amerikai festővel és feleségével, akik nagyon értékes és kedves barátaink lettek. A rue Leonardo da Vinci 13. alatt szép villát béreltek, az Avenue de Bois de Boulogne egy mellékutcájában. Lakásuk s főleg a műterem tele volt keleti relikviákkal, mert Weeks sokat utazott keleten és képtémáit is onnan vette. Nagy tudású festő volt, képei tetszetősek voltak, úgyhogy minden munkája vevőre talált. A német császár is megvette egy berlini kiállításon több képét. Hors concour volt a Champs Elysée-i Szalonban, úgyhogy nemcsak társadalmilag volt értékes rám nézve ismeretségük, de instruktiv is volt mesterségemben a vele való érintkezés. Akkoriban „Kétségbeesés" című női aktképet festettem, ami nagyon tetszett neki és gyakran jött műtermembe. Egy alkalommal kérte feleségemet, hogy ülne neki modellt, nagyon jól felhasználta fejét egy képéhez, de azután portrét is festett róla. Ezt az alkalmat én is felhasználtam, mert kitűnő világításban téli kertjükben délszaki növények között állított be. így én is megfestettem az első komolyabb arcképet feleségemről. Weeks képe rendkívüli mesterségbeli tudással volt festve, de kissé akadémikus. Mikor jour-jukra jöttek amerikai művészbarátaik és a műteremben megszemlélték az újabb műveket, a fiatalabb festők az én munkámhoz tértek vissza, ami egy kissé feszélyezett is, de ezt mint utóbb mondták, modernebbnek találták felfogásban és szélesebb festés modorát szerették. Talán a leghasonlóbb portrém volt, melyet feleségemről festettek. 82