Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

elítéli a túlhajtásokat, amit pedig sohasem kerülhetünk ki akkor, ha valami újat akarunk alkotni, éppen úgy, mint az emberi produkció bármely más te­rén és éppen ezen túlhajtások az összehasonlítás által élesítik az ítéletet és segítik megkeresni a helyes utat. Az impresszionizmus vakmerősége nélkül sohasem jutott volna a tájképfestészet pl. arra a még el nem ért magaslat­ra, amelyen áll. De a mi tárlatainkon vajmi csekély mértékben jelentkeznek a szélsőségekben csapongó művek, mert ezeket részben visszaszorítja már a jury, de művészek maguk is, bármennyit jártak légyen is külföldön és is­merjék a legújabb eszmeáramlatokat, itthon letelepedve, mérséklik magu­kat, hogy valamivel közelebb jussanak a közönség lelkéhez. Ilyen nyilatko­zatok nálunk csak gyengítik a művészek komoly munkássága iránt a közön­ség bizalmát és maholnap úgy lesz feltűntetve a fiatal művészgeneráció, mint egy minden analízisre képtelen, csak a külföldet majmoló zabolátlan csoport, holott éppenséggel nem szolgált rá, amikor nem törődve a közöny­nyel, még mártíromság árán is küzd művészi ideáljaiért. Mert nem tételez­hetném fel egy olyan magas művészi intelligenciától áthatott elméről, ami­lyen sajnos, csak igen kevés van a magyar államférfiak között, hogy kétség­be vonná a fiatal emberek őszinte, tiszta meggyőződését. Lehet részben, hogy a nyugati nagy nemzetek művészi szférájában nevelkedve egy lépéssel meghaladták a mi közönségünk eszmekörét és művészi fejlettségét, s innen azután a kölcsönös megértés hiánya, ami nélkül tényleg nem virágozhatik igazán művészet, de én úgy vélem, hogy közönségünk részvételenségének oka egy egész más körülményben - egyedül nyomorúságos közgazdasági vi­szonyainkban - keresendő. Itt várnak a nagy feladatok a nemzet hatalmi faktoraira, és amíg nem sikerül a köz jólétet emelni, addig ne is számítsunk kulturális institúcióink fölvirágzására. Végre is egy 17-18 millió lakossal bí­ró ország foglalkoztathatna 300 számba vehető művészt, ha csak közepes is a jólét és az ipar némileg fejlődöttebb. Ennek híján természetesen a kor­mányra hárul a támogatás feladata, ha csak nem akarja, hogy a művészet­nek szépen megerősödött csemetéje elsorvadjon, és ha előrelátóan a nem­zet jövőjére gondol. Az a felhozott érv, hogy íme a régebbi iskolából kikerült munkákat, mint Lietzenmayer művészi hagyatékát valósággal elkapkodta a közönség, nem bizonyít egyebet, minthogy a megállapított olcsó árak arányban voltak va­gyoni viszonyainkkal. A romanticizmus a múlté, a Lietzenmayer koráé, azt nem lehet ráerőszakolni a mai művésznemzedékre, már csak azért sem, mert azon feladatán kívül, hogy a hazai igényeket kielégíti, van még egy s más, igen fontos feladata, hogy a külföldön képviseli kultúránkat, részt vesz a nagy nemzetközi versenyeken és nem mehet oda túlhaladott irányokkal, hanem kell, hogy a kor magaslatán álljon. A művész össze van nőve korával, nem alakítja, nem ad neki új eszmé­ket, ez a tudomány feladata, legfeljebb kölcsönhatást gyakorol, de finom ér­zékkel, mely mindenütt megtalálja a dolgok lényegét, a kor szellemi absz­traktunkat adja át a jövendő nemzedéknek. A praeraffaelisták ájtatos piktú­75

Next

/
Oldalképek
Tartalom