Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

arisztokrácia versenyre kelt volna, hogy kinek vannak szebb lovai, kocsija, szerszáma. A magyar lótenyésztésnek talán a fénykora volt ez. A kocsikon remek nők foglaltak helyet és élvezték ezt a gyönyörűséget, amit ez a kocsikorzózás nyújtott. Pálmay Ilka, a szépséges színésznő maga hajtotta lovait. Kifejezésre jutott ebben a kocsikorzóban az a nagy közgazdasági fellendülés, ami az Ausztriával való kiegyezés után a Milleneumkor érte el csúcspontját. A kiváltságos osztályok még sértetlenül benne ültek a hatalmukban és nyugodtan, biztonságban fejtették ki a legnagyobb pompát. Az én lelki depressziómat, amit oly nagy ambícióval, annyi munkával készült festményem visszautasítása okozott, még jobban aláhúzta ez a ragyogás, az életnek ilyen boldog élvezete, amint a Stefánia úton elém tárult. Fájt, hogy szüleimnek is mily nagy csalódást okoztam, mennyi kiadást müncheni munkálkodásomra, és íme még a kiállításra sem érdemesítették képemet. Nem vártam anyagi sikert a kép kiállításával, mert hiszen egy ilyen nagy képet egy öreg ember aktjával, tudtam, hogy eladni nem lehet, de számítottam erkölcsi elégtételre, komoly művészi sikerre. Annyira kisebbítve, megsemmisítve éreztem magam, hogy öngyilkosságra gondoltam. Ilyen lelkiállapotban támolyogtam visszafelé az Andrássy úton és valahol a régi Műcsarnok közelében szembejött velem Karlovszky Bertalan, akit már Párizsból ismertem. О nemrég költözött onnan haza. Megdöbbenhetett arckifejezésemet látva, mert az kérdezte: mi bajod van? Erre elmondtam mi történt. A képre ő sem emlékezett, pedig tagja volt a jurynek. Arcán láttam, hogy lelkiismereti ügynek tartja tényállást kideríteni. Megígérte, hogy ő reggel bemegy a Műcsarnokba és a képet előkeresteti. Engem értesíteni fog a dologról, jöjjek hozzá ekkor és ekkor. Tőle aztán megtudtam, hogy a kép egyáltalában nem került a jury elé. Egyik oldalteremben az altisztek befordították a fal felé, megfeledkeztek róla, nem látta egy jury tag sem. Mikor Karlovszky a kép qualitásait látta, összehívta a juryt újra Benczúr elnökkel az élén. A jury elé tárulva a kép, szavazás alá sem bocsátották, egyhangúlag fogadták el, a jegyzőkönyvet kiegészítették és a jurytagok mind újra aláírták. Elképzelhető milyen kő esett le a szívemről, amikor Karlovszkytól ezeket meghallottam. Karlovszky lelkiismeretessége és energiája szinte viszszaadott az életnek. Mindig hálásan gondoltam ezen cselekedetére. Sokan őt cinikusnak tartották, pedig meleg szíve volt. 1938-ban dalmáciai utam előtt meglátogattam műtermében Karlovszkyt, még daliásan nézett ki 80 éve dacára, de visszatérve ezen utamról, halálhírét hallottam és már csak a temetésén jelenhettem meg. A milléniumi kiállítás megnyitására Budapestre utaztam. A Jób a Műcsarnok harmadik nagy termének a nyugati fala közepére került, alatta Munkácsy A sztrájkolok című képe volt felakasztva. Jobbról és balra is Munkácsy festményei vették körül képemet. A terem közepén álltam, figyelve, hogy képem milyen hatást vált ki. Az első ismerős, aki elém került Pállik Béla volt, akit már Münchenből ismertem. Pár szóval elmondtam, hogyan jártam a képpel. „Hiszen ez jobb, színesebb, mint a Munkácsyé" 56