Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

tött Egyiptom fővárosában. Még ma is nagyon bánom, hogy ismételt meghívásának nem tettem eleget, mivel sok alkotásra inspirált volna Egyiptom. Hatvan éves zavartalan barátság fűzött össze bennünket. Szemesi nyaralójából gyakran meglátogatott nagyműveltségű nejével Somogytúron is. Visszatérve Vágóra, a délutánokat besötétedésig műtermében töltöttem, mert a délelőttöket az egyetem foglalta el. Modelleket hoztam az aggápoldából és először csak szénrajzokat készítettem róluk. Utóbb azután arra merészkedtem, hogy magát Vágót fessem le, amint Az Olymposon című képén dolgozik. Ezen a Népszínház legszebb női alakjait örökítette meg. Ezalatt beállított egyszer hozzánk Szana Tamás, az akkor leghíresebb budapesti műkritikus. Előbb természetesen Vágó munkáit nézte, de kérdezgetni kezdte, mit csinál az a fiatal ember ott oldalt. A munkám meglepte és megdicsért. Nohát ezután igazán nem volt már más gondolatom, mint Münchenbe menni és tanulmányaimat ott folytatni. Le kellett azonban még tennem a második jogi alapvizsgát, aminek becsülettel eleget is tettem. De vissza volt még katonai szolgálatom teljesítése, mert már besorozott katona voltam. A jogászoknak engedélyük volt arra, hogy a harmadik egyetemi évüket önkéntesi évük leszolgálására fordíthassák, anélkül, hogy jogi tanulmányi évüket elvesztenék. Ősszel tehát beálltam katonának. Szerettem volna a csillogó huszároknál szolgálni - mert már jó lovas voltam -, de ez nagyon drága mulatság volt. Az apáknak sok pénzükbe került mindez, abban a társaságban sok fiatalember elzüllött. Miután távolabbi, komolyabb terveim voltak, lemondtam a huszárságról és beálltam gyalogosnak a 44-ik somogyi, ún. „rossebb" ezredbe, amelynek két zászlóalja mindig Budapesten állomásozott az Üllői úti kaszárnyában. Ennek az az előnye is megvolt rám nézve, hogy a tisztikar, amelynek tagjai Kaposváron is megfordultak, jól ismertek. Még lakást is kaptam a kaszárnyában Fekete Viktor főhadnagy unokafivéremnél, akinek a kaszárnya melléképületében volt a lakása. így a kora reggeli kivonulások alkalmával nem kellett már egy órával előbb elindulnom, hogy pontos időben a helyemen legyek. A tisztikarral hamarosan jó barátságba kerültem és többeket közülük lefestettem. Ha egy kis szabad időm volt, mentem már Vágó műtermébe, ahova szabad bejárásom volt, ha ő nem is volt otthon. Ebben a műteremben festettem egy jól sikerült arcképet Fekete főhadnagyról, mely nővére, Oláhné birtokába került. Lefestettem az önkéntesi osztály parancsnokát, Schweitzer Eduard századost és Nóvák János főhadnagyot, az önkéntesek katonai kiképzőjét, aki - esti szórakozásainál - mindig magával vitt. Lefestettem az egész szakaszomat, amint kivonulni készül. Sajnos elvesztek ezek is a második világháború alatt, csak egy kis hornista képe maradt birtokomban, amit a piliscsabai táborban készítettem. Az iskolai elméleti kiképzés nem okozott nehézséget, mert németül már tudtam, helyzetem csak akkor fordult keményre, amikor beosztottak bennünket az egyes századokhoz. Én egy Bogunovic nevű, a határőrvidékről 30