Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

Ez az állandó falusi tartózkodás azonban csak néhány évig tartott. Har­madik testvérem születése előtt apám lakást bérelt Kaposváron, és azután már csak a nyarakat töltöttük falun. Hamarosan szép földszintes házat is építtetett a Berzsenyi utcában, szemben a kaposvári nagyszülők házával, amelyben ott lakott apám kedves, okos nővére is, aid 104 évet élt és arról volt nevezetes, hogy 100 éves korában még szemüveg nélkül tudott varrni. Tizenhat éves koromban megfestettem arcképét Galimberti tanáromnál. Apámnak anyai nagyapja is élt még akkor Balatonfőkajáron, ahol apám is született és egy alkalommal Veszprémből jövet anyámmal meglátogattuk. Egyenes tartású, hatalmas ember volt és szintén 100 éven felüli kort ért el. A kaposvári új ház csupa világosság volt, különösen az udvar felőli szé­les, színes cementlapokkal lerakott folyosó, nagy ablakaival, melyek délsza­ki növényekkel, a legkülönbözőbb rózsafákkal, sok-sok virággal díszített udvarra néztek. Anyám nagyon szerette, gondozta az ő kedves virágait és növényeit. Innen folytatódott a konyhakert, gyümölcsössel és kaszálóval, amely leért a Kapós folyóig. Volt itt hely hancúrozni a pajtásokkal. Én azonban legszívesebben eljátszottam anyám lábainál, amikor nappali szo­bája nagy ablakánál a dobogón ülve kézimunkázott és boldog voltam, ha közben bársonyos nyakára borulhattam, ott éreztem magam a legnagyobb biztonságban. Amint elmondta, nagyon szófogadó, érzékeny gyerek vol­tam. Tőle sohasem kaptam verést, de apámtól egyszer alaposan. Hálószo­bájuk mellett volt a gyermekszoba, és egy reggel nagy lármát csaptunk, amit apám nem szeretett. Ezt az élénk mozgást rendszerint Károly fivérem kezdte, aid a legélénkebb volt köztünk, de mert nem lehetett megállapíta­ni, ki volt a bűnös, a legidősebbet, engem páholtak el. Nagyon szívemre vettem, nagyon sírtam. Apám éppen elutazni készült az Orci gazdaságba, a fogat előállt. El is ment apám, de annyira megbánta, hogy engem megvert, hogy a város végéről visszafordult megtudni, nincs-e valami bajom, hogy megnyugodtam-e? Mikor erről meggyőződött, ült ismét kocsira. így beszél­te el anyám. Szüleim Kaposváron igen szép társadalmi életet éltek. Anyám kitűnően zongorázott és énekelt, miért is minden jótékony célú ünnepélyen szerepel­nie kellett. Ha magunk voltunk, gyermekeinek is énekelt dalokat és mi kö­rülállva őt a zongoránál, vele énekeltünk. Az én kedvenc dalom a „Hullám­zó Balaton tetején, csolnakázik egy halászlegény!" volt. Mikor ennek első hangját megütötte, rám nézett, hogy élvezze örömömet. Testvéreim közül a legfiatalabbnak, Józsefnek volt zenei tehetsége, szépen énekelt, de túl kényelmes volt, hogy ezt fejlessze. Gimnazista korában a szavalásban tűn­tette ki magát. Arany Jánostól a „Pókainé"-t egy ünnepély alkalmával olyan hatásosan adta elő, hogy az egész városban beszéltek róla. Szüleim társadalmi állását emelte nagy jótékonyságuk is: anyám éveken át hetenként 12 kenyeret süttetett szegény családok részére, apám pedig fa­telepéről, ahová a gazdaságból a tűzifát szállították, sok rászorultnak küld­te télen a fát ajándékba. 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom