Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

Távozásunkkor Somogytúron szomorúan vett tőlünk búcsút az én kedves tiszteletesem, Szászy József. Mintha csak érezte volna halála közeledését. Már 1905 óta özvegy volt, egy gazdasszony viselte gondját és legnagyobb változatosság életében az volt, hogy nyáron át velünk lehetett. A nagy portrai-n kívül is sokszor megörökítettem. Egy jól sikerült szénrajzot róla kisöccsének, Szászy Bélának, aki igazságügyi államtitkár volt, ajándékoztam. 50 évig volt népszerű papja Somogytúrnak. Mikor 191 l-ben Somogytúrra visszatértünk, fiatal pap helyettese Boda, elmondta szomorú végét. Csak rövid ideig volt fekvő beteg, mikor látogatóba jött hozzá a kurátor. Nemes Jónás, odaült az ágya mellé és úgy vigasztalta: Na Tiszteletes uram, most meghal! Erre úgy elszomorodott, hogy befordult a fal felé és meghalt. De meghagyta a kurátornak, hogy azt a tölgyfapadot, amelyen én őt festettem, szállítsák át hozzám, azt nekem ajándékozza. Mivel ebben az időben főleg cigányokat festettem, azt hiszem, 191 l-ben a Tanácskozó cigányok szerepeltek tőlem a Nagy Szalonban. Zoltán fiamat természetesen Párizsban is taníttattuk. De nyáron Somogytúron is tanult az iskola tanítójától és rendesen levizsgázott ősszel Kaposváron Gulyás tanfelügyelő előtt. Tervünk ugyanis az volt, a középiskolát már Magyarországon végezze, mert magyart akartunk belőle nevelni. Ha a középiskolát is Párizsban végzi, ottani serdülő ifjakkal köt barátságot, francia szellem fogja áthatni és elidegenedik tőlünk és hazájától. Nehéz elhatározás volt, de 1913 őszén nem vittük ki már magunkkal Zoltánt Párizsba, hanem Keszthelyre, az ottani, kitűnő hírnévnek örvendő premontrei gimnáziumba vetettük fel. Károly fivérem éppen nálunk volt, mikor Zoltánnal indulóban voltunk Keszthelyre, velünk jött ő is, hogy megfelelő helyet biztosítsunk a fiúnak. Mivel ilyent nem sikerült mindjárt találni, Berzsenyi Gerő keszthelyi közjegyző barátom vette oltalma alá azzal, hogy ő majd megfelelő helyet fog neki találni, ami hamarosan sikerült is Matékovics ny. csendőr ezredesnél, akinek fiatal felesége diplomás tanárnő volt. Jobb helyre nem is kerülhetett volna. Megismerkedvén Berkes Ottó igazgatóval és a tanárokkal, nyugodtan hagytuk el a kis fiút. Tavasz kezdetén én már meg is látogathattam, mert, gazdatiszti változás miatt, haza kellett jönnöm Somogytúrra. Innen visszatértem Párizsba és továbbutaztam Fontenay Le Comte-ba Clemenceauékhoz, mert távollétem alatt Michel elvitte oda feleségemet. Erről a látogatásunkról fentebb már beszámoltam. Náluk festettem néhány tájképet és Georges-ról, a nagyobb fiúról arcképet. Ezzel kapcsolatban eszembe jut, az öreg Clemenceau szellemes megjegyzése egy portré előtt, melyet Paussinger bécsi festő csinált Paul Clemenceau feleségéről, fiatal korában, aki Tuckerkandel bécsi orvosprofesszor leány volt. A kép Chateau de l'Aubrais-ban volt a falon. Meg kell jegyeznem, hogy a hölgy öregségére fiatalítani akarta magát, világos szőkére festette a haját. Clemenceau a kép előtt állva azt a maliciózus megjegyzést tette: comme elle était belle, Sophie, quand elle était encore vieille! (Mily szép volt, Sophie, amikor még öreg volt!) 162