Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006
királynőt és étkezéseink alkalmával igen érdekes dolgokat mesélt el a festés alatti társalgásaikról. A Sauer koncerteket együtt hallgattuk meg a legnagyobb színházban Lászlóval. Mi földszinti fotelekben ültünk és a királyné páholyából leintegetett Lászlónak. Én már Budapestről ismertem Lászlót, de itt most nagyon összebarátkoztunk. Feleségével együtt meghívtak magukhoz Londonba, aminek a következő évben eleget is tettünk feleségemmel. Én Sauerral utaztam tovább, mert neki meg volt a pontos úti programja, a koncertek pontosan előre meg voltak állapítva minden városban. Én ezen utam alkalmával, tulajdonképpen csak általános benyomásokat akartam szerezni Spanyolországról és elhatároztam, hogy ebbe az érdekes országba elhozom feleségemet és fiamat is. Madridban mindenesetre alaposan megnéztem a Pradot és igazat kellett adnom La Touchenek, aki azt mondta, hogy az ember Velasquezeket jön megnézni Madridba és olyan Tiziánokat lát, hogy zavarban van, hogy kettő közül kinek nyújtsa a pálmát. Sajnáltam is, hogy nem vele együtt néztem meg a Pradot, mert érdekes eszmecserére nyújtott volna alkalmat. La Touche útitervében az is benne volt, hogy Edmond Rostand írót meglátogatjuk a Pireneusokban lévő otthonában, Camboban. Rostand feldíszített négyes öszvérfogatán várta vendégét az állomáson. Mindenesetre nagyon érdekes lett volna az akkor nagyon ünnepelt írót megismerni. Éppen abban az időben nagyon élveztük Coquelinainé előadásában a Cyrano de Bergerac-ot és Sacha Guitry előadásában a Chanteclairet, Sarah Bernard-al pedig a Aiglon-t. Reám első látogatásom alkalmával a Pradoban talán a legnagyobb benyomást Tizián önarcképe tette. Visszajövet délről, újra megnéztem a Pradot és véletlenül Andrássy Gyulával találkoztam, akinek társaságában néztem végig a múzeumot. Sauerral Madridból Sevillába utaztunk, ahol a zeneegyesület vezetőségében egy magyar ember fogadott bennünket, Ruttkay Guidó, az ottani villamos társaság főmérnöke. Már régóta élt Spanyolországban, felesége egy ismert kassai tábornok lánya. Utóbb a spanyolországi öntözőműveket, amelyek részben még mór alkotások voltak, tanulmányozta és ebben a szakmában kiváló szakember lett. A barcelonai világkiállítás idején már ő volt ott a magyar főkonzul és amikor Bethlen miniszterelnök a kiállítás megtekintésére odautazott és Ruttkayval megismerkedett, visszahívta Magyarországra, hogy az Alföld öntözési tervek elkészítésével megbízza. Nag)' szervezettel indult meg ez a munka, de mivel az akkori parlamentben sokallták a tervbe vett költségeket, úgy emlékszem el is gáncsolták. A sok izgalomtól sajnos Ruttkay hirtelen meg is halt. Sevillában Ruttkay ismertette velem a város érdekes architekturális alkotásait és az ottani eleven életet. Szállodám, a Hotel de Madrid ablakain az érett narancsokkal megrakott ágak nyúltak be. Akkor járta a világot a híres spanyol táncosnő la bella Ortero, akiről Sargent amerikai festő olyan remek képet festett. 150