Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

nőt nyilvánosan szónokolni, ez volt az első eset és el voltam ragadtatva ennek a nőnek ékesszólásától. Jelen volt ezen a banketten az agg Frederic Passy is, a nagy békebarát, akivel élénk összeköttetést tartott fenn a mi Giesswein Sándor prelátusunk, az első magyar békeegyesület megalapítója. Carrière halála nagy veszteség volt a Salon d'Automne-ra, amelynek ülésein elnökölt és ahol nagy szeretettel vettük körül. Halála után barátai megalakították a Société de Carriére-t, amely emberbaráti feladatokat tűzött maga elé az elhunyt emlékezetére. Érdemes még felemlítenem azokat a banketteket is, amelyeket Lhermitte és Besnard tiszteletére rendeztek az Institut de Francéba történt megválasztásuk alkalmából. Az előbbire eljött, 90 éve dacára, a nagy tájképész Harpingnie is és elbámultunk, hogy még tósztot is mondott. A piktúra, úgy látszik, éltet, mert Ziem, aki a velencei hangulatokat festette, akkoriban halt meg, 90 éven felül és végig dolgozott. Egy óriási kollekciót hagyott a Petit Palaisra. A Besnard banketten közeli szomszédunk volt az asztalnál Carolus Durand, akivel kellemesen elbeszélgettünk. A modernek, abban az időben háttérbe szorították, de a jövő műtörténésze őt a legelső francia festők közé fogja sorolni pompás portréiért. Ezen a véleményen volt Rippl-Rónai is. Erős befolyása volt Sargent kiváló amerikai festőre. Nagyon sajnálom, hogy a francia festők két legérdekesebb egyéniségét személyesen nem ismerhettem meg, mert vidéken éltek. Renoirt és Claude Monet-t. Meglepő, hogy Georges Clemenceau, aki a nagy realitásokkal hadakozott, mennyire ellágyult Claude Monet barátja művei előtt, amelyeknek miniszter korában, a Louvre külön pavilonjában adott helyet. Halála után könyvet is írt róla. Itt említem meg, hogy Munkácsyné kérésére együtt hívtuk meg őt egy ebédre Sauerrel, mert szeretett volna vele Lisztről beszélni, a tanítvánnyal a mesterről. Tudvalevően Liszt utolsó heteit Munkácsynál töltötte. Előbb Párizsban, azután velük ment Colpachba. Liszt akkor már nagyon beteges volt. Munkácsyék vendége volt ugyanezen időben Haynald Lajos bíbornok is Colpachban. E két vendégéről festette Munkácsy legszebb arcképeit, amelyek szerencsére a budapesti Szépművészeti Múzeumba kerültek. Nagyon érdekes beszélgetés fejlődött ki Sauer és Munkácsyné között. Munkácsyné többek között elmondta, hogy Haynaldnak előbb kellett elutaznia és este elbúcsúzott Liszttől, nehogy az öreg urat reggeli nyugalmában zavarja. És mi történt: mikor reggel az emeleti lépcsőn lefelé haladt, egyszerre megszólalt a földszinti zongorateremben a Rákóczi induló. Milyen megható és kedves figyelem volt ez Liszttől. 1909-ben tavasszal megbízást kaptam Hasse bárónőtől Liegeben (Belgium), hogy fessem meg életnagyságú arcképét. Az öreg hölgy már 60 éven felül volt és otthonát nem hagyta el, tehát nekem kellett odautaznom. Este érkeztem, szállodában vettem lakást és másnap reggel mentem bemutatkozni. Az öreg hölgy egy szinte várszerű kastélyban lakott, amelyet park vett körül. Az idős hölgynek elég érdekes feje volt és mindjárt tisztában vol141