Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

megfestett lovait a lemenő nap világításában élénk kék és lila színekben kiállította, ez volt a Szalon szenzációja abban az évben. Úgy emlékszem 1899-ben ugyanakkor állította ki Rippl-Rónai öreganyjának arcképét, amellyel olyan nagy sikere volt. De a bátor színek alkalmazása sem ment a rajz rovására. Besnardnak a kisujjában volt a rajz, már mint a római akadémia díjnyertes növendékének. Nagyszerű formaérzéke volt és ragyogtak a színei. Amellett ízlés és szellem volt a munkáiban. A közületek bátran bízták meg ezért nagyobb megrendelésekkel. Egy Párizsba érkező művésznövendék sem mulasztotta el az École de Pharmacie, Hotel de Ville, a Petit Palais-ban lévő falképeit megtekinteni. Mégis már 60 éven felül volt, amikor az Institut de France művészeti osztálya tagjává választotta. Dagnan Bouveret már 40 éves korában az Institut tagja lett. Azt hiszem ez egy Ids bosszú műve volt, Besnardt az akadémikusok elleni szellemes, de éles kiszólások miatt mellőzték. Utóbb azonban nemcsak az Institut művészeti osztályának, hanem a francia nyelv és irodalom osztályának is tagja lett, akiket halhatatlan oknak neveznek. Tudvalevően az Institut-пек öt osztálya van, mindegyikben limitálva van a 40 tag, és csak elhalás esetén lehet új tagot választani. Erre persze minden érdemes francia művész törekedett, ez volt az igazi konszekráció. Anyagi előnyöket is biztosított, mert az Institutnek nagy vagyona volt. Az Institut tagjai diplomata ruhát viseltek díszülésük alkalmával. A Institu de France első osztályát Académie de France-nak is nevezték, amelybe a többi osztályok tagjai is bekerülhettek, ha irodalommal is foglalkoztak, és ebben kitűntek, sőt kiváló szónoki képességű államférfiakat is beválasztottak. Besnard-nak Indiából írt cikkeit először a Figaro közölte vezércikkekben, utóbb könyv alakban is megjelentek. Mikor Párizsba érkeztem, csak Jules Breton volt tagja a művészek közül a halhatatlanoknak, több értékes könyvéért: Nos peintresdu siècle, majd nos peintres paysan (Az évszázad festői, majd paraszt festőink.) címmel. Ezeket a műveit ismerem. Besnardt utóbb a nagy múltú Académie de Rome igazgatójává is kinevezték, és olyan társadalmi pozíciót foglalt el Rómában, hogy háttérbe szorította a hivatalos francia nagykövetet, Barrére-t. Egy alkalommal, mikor műtermembe jött éppen egy életnagyságú akt képemet fejeztem be. Egy szép szőke nő magas támlájú renaissance fotelben ülve gyöngysorát nézegeti. A kép nagy terjedelmű lévén, ő azt kissé üresnek találta, és szerette volna sok minden tárggyal körülvenni még. Egészen megzavart ezen kívánságokkal, de gondoltam egyet alszom még erre. Másnap odafestettem az alak mellé még egy széket, amelyen a palettám feküd az ecsetekkel. A kiállításba azonban nem küldtem be, hanem a Somogytúrról hozott képeimből szívesebben állítottam ki Párizsban magyar tárgyú dolgokat. Mikor a jury elé került a képem, Besnard kereste az aktot és nagyon megpirongatott, hogy nem küldtem be. 128