Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim, 2006

Amíg Párizsban éltünk, a nyarakat Somogytúron töltöttük. Minden év­ben festettem, dacára annak, hogy a gazdálkodás is elfoglalt, egy-egy na­gyobb méretű képet, amely aztán a következő évben Párizsban lett kiállít­va. Ez időben készült a ,Vasárnapi beszélgetés" két kiöltözött falusi lányt ábrázoló kép, amint a szép napfényes időben a fűben ülve beszélgetnek. Életnagyságú alakok. A „Tanácskozó cigányok" egy kis patak partján négy férfi és egy asszony. Apponyi Sándor, a nagy könyvgyűjtő a kép előtt, mikor Budapesten volt ki­állítva azt a megjegyzést tette, hogy úgy hatnak a cigányok rá, mint valami bibliai alakok. Ezelőtt a képem előtt mutatott be Ferenczy Károly Szinyei Merse Pálnak, akit eddig nem ismertem. Ez a képem a Szalon katalógusá­ban reprodukálva volt, sőt egy kiadó cég képes levelezőlapokat is készített róla. Kaposváron vette meg Barcsay Ferenc, majd felköltözve Budapestre, magával vitte. Egész cigánytelep volt nálam, rendesen 4-5 család és mint­hogy sok gyerekük volt, 30-40 modellem volt állandóan. Amennyire a gaz­dálkodás engedte, minden szabad időmet köztük töltöttem, megfigyelvén minden életmegnyilvánulásukat. Ez áldozatot is követelt, mert szerették volna összes nyárfáimat, hogy abból teknőket csináljanak. Sajnáltam na­gyon ezeket a fasorokat és úgy oldottam meg a nehéz problémát, hogy csak minden második fát adtam nekik és így még sokáig élveztem ezeket a ma­gyar ciprusokat. Azután megfestettem az egyik iskolát a padban ülő gyerekekkel és taní­tó] ukkal, egy bivalyfogatot a szekér elé fogva, csaknem életnagyságú biva­lyokkal és tipikus somogyi bivalyossal, amint a majoron átvonulnak. Ezt a képemet a Természettudományi Közlöny reprodukálta a távlati effektusok magyarázatára. Utóbbi két kép 1944-ben eltűnt somogytúri műtermemből. Következett a „Szerelmes pár" egy deli legénnyel és csinos lánnyal. Ezek a modellállás alatt olyan jól összemelegedtek, hogy boldog házasság lett belőle. Majd következett a „Somogytúri lakodalmi mulatság", amelyben min­den csinosabb falusi lány szeretett volna megörökítve lenni. Ma már mind nagymama. Utóbbi képemet, 1944-ben a községházán megmentették, de nagyon megsérült, mert aki a műteremből elvitte, úgy vágta ki a keretből, hogy könnyebben vihesse el. Ma a kaposvári múzeum tulajdona, amelynek odaajándékoztam. 1909-ben készült az „Arató ünnepély", amely az 1910-i párisi Szalon­ban volt kiállítva és a katalógusban reprodukálva, készültek róla levelező­lapok is. Úgy emlékszem 1912-ben festettem meg a „Kintornás a faluban" című képet, amint gyerekek körülállva hallgatják. Ezt a képemet Rónai ne­vű képkereskedő vette meg egy aukción, s mikor visszavenni szándékoz­tam, hivatkozva, hogy azt saját lakása számára vette, nem volt hajlandó ne­kem azt vissza eladni. Ugyanígy jártam egy Valentin nevű képkereskedővel, akinek kirakatában egy még 1894-ben Vargán festett, kaszáját köszörülő alakomat pillantottam meg Múzeum körúti üzletében. Szerettem volna visszavásárolni, de oly magas árat kért érte, hogy azt nem fizethettem meg 122

Next

/
Oldalképek
Tartalom