Magyar Kálmán - Nováki Gyula: Somogy megye várai a középkortól a kuruc korig, 2005
BALATONENDRÉD Római katolikus templom Balatonendréd község belterületének D-i széléhez közel, a templom körül vannak a vár a nyomai. 25 A helyi hagyomány szerint a templom egyik fala a törökök által épített vár maradványa. A falak többi részét 1874—75-ben hordták el. A várnak ma már kevés nyoma látszik a felszínen, területének körülbelül felét a templom foglalja el. A plató DK-i és ÉK-i szélét mesterségesen kialakított meredek oldal övezi. DNy felé a domb tovább emelkedik, erről az oldalról egykor mély árok védhette, melynek betemetett nyomai ma is láthatók a templom DNy-i oldalától 25
/