Horváth János: Balázs János festőművész emlékkiállítása (1904-1927), 2005

állás erőit. Ez a halállal való szembenézés hozta ki Balázsból a legmodernebb stílus eredményeket. (39. sz. kép) Ebben a vonatkozásban volt mértékadó volt számára Bernáth Aurél fém festéket is alkalmazó, kuboexpresszív grafikai sorozata. Később Derkovits Gyula képein lesz hasonló drámai eszköz a fémes textúra. Balázs János művészetének legnagyobb értéke, hogy az élet minden mozzanatára tudott korszerű festői nyelven reagálni. Az utolsó alkotói év képei két csoportba oszthatók. Az év elején készültek a t.b.c. sötét felhőitől terhesek. A másik csoportban olyan szellem érvényesül, mint aki felhagyott a küzdelemmel, csak a technikai fölényét kamatoztatja. Könnyedén, lehelet finoman felvitt akvarellt és pasztellt együtt használt a lendületes, levegős tájképeihez, és a két-három tárgyat ábrázoló csendéleteihez. Erezhető belőlük a jól szerkesztettség, a sajátos rutin, a munkafeltételek javulása. (41. sz. és 43. sz. képek) Mintha a mennyiségre is törekedett volna, a jobb megélhetésért. Nem tudott sokat dolgozni az új műtermében. A betegség ledöntötte lábáról. Állapota súlyos volt. Időnként összeszedte magát, s újra nekilátott a munkának. Tragikus vergődését olvashatjuk a következő esetéből. Képeladás ügyben, 1926. április 7-én írta Tesser János századosnak: „Kérem, ne tessék esetleg rosszul értelmezni a dolgot, mert akkor nagypénteken nem tudtam levinni az ígért rajzot, sajnos ezt a csütörtökön délben kitörő hűléstől származó lázam miatt nem tudtam megtenni, mellyel még most is komiszul állok. Nagyszombaton megpróbáltam, s lementem megnézni a feltámadási körmenetet, hanem olyan rosszul lettem, hogy rögtön haza kellett jönnöm."

90 Április 24-én be kellett vonulnia a kaposvári kórház tüdőbeteg-pavilonjába. A hűséges barátnak, Bernáth Caesarnak, olvasván Thomas Mann: „Varázshegy" című regényét, mentő ötlete támadt. Levelet írt és Balázs rajzokat küldött a svájci Davos tüdőgyógyintézetébe, ahol a regény cselekménye játszódik. Arra kérte a szanatóriumot, hogy vegyék fel kezelésre a művészt, aki csak a képeivel fizethet majd érte. A megérkezett pársoros válaszlevélben visszaküldték a rajzokat és udvariasan közölték, hogy a kérést nem tudják teljesíteni. Ezután Budapesten is próbálkoztak immár kevésbé naiv módon. Bernáth Aurél ajánlólevelet szerzett a vele Berlinben élő barátja, Klopstock Róbert révén a legnevesebb budapesti tüdő szakorvoshoz, dr. Gergely Jenő professzorhoz. Ot kérték volna Balázs János gyógyítására, de az anyagiak miatt, már az odautaztatással elakadt a dolog. A beteg művész a kaposvári kórházban különös tartalmú naplót kezdett. „1926. június 16. Még tegnap is...állandóan esett az eső, amely néha-néha, ha egy rövid félórára, állt csak el. - Vért köptem. Reggel még ágyban vagyok, de már fel akarok kelni, egyszer csak elfog egy köhögés, mely után a köpet halványan véres. Utána a köhögés folytatódik, és mindjobban jön fel a gennyes, megalvadt vér, nagy csomókban. Fejem is nagyon fáj, szinte azt gondolom, meg kell már őrülni. Ebbe a rossz fülembe is mintha egy búgó masina telepedett volna, zúg, búg, vagy nem is tudom, még mit csinál. Az étvágyam is kezd elmenni, szinte undor fog el, ha az ételt meglátom." 49