Horváth János: Balázs János festőművész emlékkiállítása (1904-1927), 2005

Vízparton álló fiúakt 1924. (ceruza) Ülő akt 1924. (szén) az mind igen okos és jó dolog. Azt mondja ne keressek azaz ne fessek napsütést, abstraháljak el a napfénytől, a részletektől, csak a nagy egységet keressem, a lényeget. Mert azt tudom, hogy a napfényben a dolgok, a tárgyak elvesztik masszivitásukat, anyagtalanok lesznek, a formák fölbomlanak, laposak, kiterjedés nélküliek lesznek. Ez a dolog a baj most nálam is. Hiszen az ilyen kép is lehet ám jó kép, de tudja Isten, most nekem ez nem felel meg. Meg a Bernáth azt mondja, hogy az idén egy kissé hanyatlottam. Igaz, de csak abból a szempontból, hogy a magam szubjektivitásából kevesebb van benne, inkább most jobban a tárgyi hűségre való törekvés látszik meg a dolgaimon. Az objektivitás javára, a szubjektivitás kárára. Igen, mindezen dolgokat teljesen keresztül vinni, nagyon sok-sok tépelődés, gondolkodás, önemésztés, sokszor kínzó önmarcangolás által lehet keresztül vinni, az ember fél, éjszakánkint nem aluszik, töpreng: de muszáj! Ha az ember el akar valamit érni. A képnek szuggesztívnek kell lennie, a tárgyi hűség mellékes, azaz nem fontos, mert én nem annak a valaminek (az objektum) a pontos lemásolására törekszem, hanem arra, hogy az a valami bennem miféle rezonanciát kelthet, vagy pedig teljesen a magam szubjektivitását festem oda a vászonra. Ha tanulmányt akarok festeni, akkor inkább köthetem magam az objektumhoz. Hej nagyon sokat lehet mindezen dolgokról gondolkodni. Igaza volt a Bernáthnak, amikor azt mondta 1921-ben: „Hm, nem olyan könnyű dolog ám a festés. 24